Marad a hőség, de kilenc megyében is viharok miatt adtak ki veszélyjelzést
Nyugaton számítani kell arra, hogy leszakad az ég.
Nyugaton számítani kell arra, hogy leszakad az ég.
hvg.hu
Volt, aki már belekezdeni sem tudott az online záróvizsgába, másnak menet közben szakadt meg a folyamat.
hvg.hu
Az író szerint Trianonról azért nincsenek minőségi viták, mert megszűntek azok a terek, ahol ezeket le lehetne folytatni.
hvg.hu
Az asszisztens végig maszkban dolgozott, személyesen csak 60 emberrel találkozott azokban a napokban, mikor enyhe tüneteket produkált. Mikor rosszabbul érezte magát, már nem ment be dolgozni.
hvg.hu
Infografikával mutatja be az allergia és a COVID-19 tünetei közti különbséget a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
hvg.hu
Szerda délelőtt már 43 fertőzöttről tudtak, és több mint 170 embert helyeztek karantén alá Pápán, ahol a fertőzéseket egy helyi vallási közösség tagjaihoz vezetik vissza. A Hit Gyülekezete orvosi szolgálatának vezetője a múlt héten még úgy nyilatkozott, hogy nem ők fertőzték meg a pápaiakat, de azt már akkor elismerte, hogy a felekezet gyűlései katalizátorként működtek a vírus terjedésénél. A kórokozót oda behurcolók nem tartották be az egyház járványügyi protokollját, és bár előzőleg elmentek a rendelésre, a háziorvosaik sem fogtak gyanút.
A medgyesegyházi fideszes csoportelnök kezdeményezte a költségvetési csalással vádolt Simonka kizárását. Az elnök szerint nem tudnának eredményesen szerepelni a következő választáson, ha a képviselő marad a pártban.
hvg.hu
A balatonalmádi rendőrök fogták el a két autófeltörőt.
hvg.hu
A bíróság úgy találta, hogy a gyanúsítottak nem tudnák befolyásolni a tanúkat, ráadásul a három férfi együttműködik a hatóságokkal.
hvg.hu
Tüntetést tartott a DK ifjúsági tagozata, a Demokratikus Lendület. Vízibiciklin állva mondták el, hogy ők úgy nőttek fel, hogy minden magyar család egy hétre el tudott menni nyaralni a Balaton-partra, de ez a múlté a Fidesz oligarchái miatt.
hvg.hu
Balogh Csaba gödi polgármester önként biztosan nem távozik, a szétesett ellenzék pedig nem támogatja az új választást. Az LMP-s alpolgármester szerint a felfüggesztett polgármesterrel egész működőképes az önkormányzat, a DK-ból frissen kilépett képviselő pedig úgy látja, választás esetén a Fidesz tarolna.
Kovács Panka
A nemrég megjelent dizájnerdrog eddig legalább 11 életet követelt.
hvg.hu
A párt szóvivője, Barabás Richárd egy videófelvételt tett közzé, amelyben hamis adatokkal töltötte ki többször a konzultációt.
hvg.hu
Átnyúlt a kerületi lakosok feje felett a kormány a polgármester szerint.
hvg.hu
Elhalasztják a vízilabda magyar kupa meccseit a fertőzések miatt.
hvg.hu
Egy írásbeli kérdésre adott válaszból derült ki, hogy kinél lehet panaszt tenni az iskolaőrök miatt.
hvg.hu
Biztosra veszi Orbán Viktor miniszterelnök 2022-es bukását Mérő László matematikus, pszichológus. Azt mondja, az Index beszántása hiba volt, a lap azoknak is hiányzik, akik pont azért hajlandók szavazni a Fideszre, mert nincs diktatúra, hiszen az Index is szabadon működhet. Azt nem érti, hogy a tömegesen felálló stáb miért nem lépett gyorsabban.
hvg.hu
Vidnyánszky Attila amellett, hogy az SZFE kuratóriumának az elnöke és a Nemzeti Színház főigazgatója, a Szent István Egyetemen művészeti karért felelős rektori megbízott lett.
hvg.hu
Egy augusztus 1-ji magánrendezvény után többen kerültek karanténba a településen.
hvg.hu