Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A medgyesegyházi fideszes csoportelnök kezdeményezte a költségvetési csalással vádolt Simonka kizárását. Az elnök szerint nem tudnának eredményesen szerepelni a következő választáson, ha a képviselő marad a pártban.
Simonka György kizárását kezdeményezi a pártból Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök. Szerinte a többek közt költségvetési csalással vádolt országgyűlési képviselő a Fidesz-MPSZ jó hírének súlyosan árt, illetve nem tájékoztatta a helyi szervezet elnökségét az ellene indított büntetőeljárásról – szúrta ki a Magyar Narancs.
Az augusztus 10-én kelt kizárási javaslatban azt írják, hogy "Simonka György tevékenysége az utóbbi években rendkívüli módon erodálta a dél-békési Fideszt, az általa generált és érdekköre által menedzselt pályázatok szabálytalanságai miatt már ez idáig 700 millió forint jogerős visszafizetési kötelezettsége keletkezett az önkormányzatoknak (ami várhatóan tovább fog nőni), ez biztos csődöt jelenti a településeink számára."
Azt is hozzátették, hogy azokat a Fidesz-tagokat, akiknek nem egyezett a véleményük, sorra kizárták, így mára szervezetük nagyon meggyengült.
Nem látom esélyét, hogy a 2022-es választásokon eredményesen tudjunk szerepelni, amennyiben Simonka György a továbbiakban is folytatni fogja romboló tevékenységét.
A javaslatot Ruck azzal is indokolja, hogy a törvényhozás kiadta Simonka mentelmi jogát, az ügyészség előbb meggyanúsította és kihallgatta, majd vádat emelt ellene, 2020 januárjában pedig már a Fővárosi Törvényszéken a vádlottak padjában ült.
A fideszes csoportelnök szerint Simonka György ráadásul súlyosan sértette a kormánypárt érdekeit azzal, amikor koncepciós perrel vádolta meg a Központi Nyomozó Főügyészséget.
Ruck a Fidesz alapszabályának két pontjára is hivatkozik kizárási kezdeményezésében:
A lap szerint az ügy közvetlen előzménye, hogy július 22-én rendkívüli ülést tartott a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás, amelyen többen élesen kritizálták Simonkát többek között az általa is menedzselt pályázatok visszásságai miatt. Azt is felrótták neki, hogy nem kommunikál senkivel, és így nem számíthatnak a térség országgyűlési képviselőjére a települések és a Fidesz-szervezetek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.