Csak kevés diák jelentkezett eddig a sulijogsira
 

Csak kevés diák jelentkezett eddig a sulijogsira

A 81 ezer jogosult közül csak 10 ezren jelentkeztek eddig az ingyenes KRESZ- és elsősegély-tanfolyamra. A gyakorlati órákért csak azoknak nem kell fizetni, akik bekerülnek a kísérleti rendszerbe, pedig éppen ez a rész a drága.

hvg.hu hvg.hu










Nem zárható ki, hogy jogellenesen figyelmeztették Völnert a Karmelitából, de végül is nem számít, és már papír is van erről
 

Nem zárható ki, hogy jogellenesen figyelmeztették Völnert a Karmelitából, de végül is nem számít, és már papír is van erről

Elutasította a bíróság a Magyar-Varga hangfelvétel ügyében folytatott ügyészségi nyomozás megszüntetése elleni felülbírálati indítványt, de indoklásában tett néhány érdekes megállapítást. Például azt, hogy mégsem zárható ki, hogy valaki, akár Rogán Antal figyelmeztethette Völner Pált arra, hogy titokban megfigyelik.


A Magyar-féle “magyar Watergate” egyelőre annyira komoly, mint a Fidesz saját, korábbi lehallgatási botrányairól szóló vádak
 

A Magyar-féle “magyar Watergate” egyelőre annyira komoly, mint a Fidesz saját, korábbi lehallgatási botrányairól szóló vádak

Ha ellenzéki politikusokat törvénytelenül, titkosszolgálati módszerekkel figyeltet meg a hatalom, tőlünk nyugatra fejek hullanak. Az ilyesmi, ha igaz, Magyarországon sem maradhat következmények nélkül – már, ha bizonyíthatóan kiderül. Ám erre látszik jelenleg a legkevesebb esély a most éppen Magyar Péter által felvetett gyanú után. Nem ez lenne az első ilyen botrány a rendszerváltás óta: körképünk a Dunagate-től a Fidesz megfigyelési ügyein át az UD-ügyig és a Pegasus-botrányig.