Az elnökjelölt Bernie Sanders elítélte Orbán felhatalmazását
A vermonti szenátor a Twitteren kritizálta a magyar kormányfőt és a felhatalmazási törvényt.
A vermonti szenátor a Twitteren kritizálta a magyar kormányfőt és a felhatalmazási törvényt.
hvg.hu
Megölte újszülött gyerekét egy nő Tiszakécskén – közölte a rendőrség.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Két hét házi karantén vár még a magyarokra, akik az éjjel érkeztek vissza az országba.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Tíz óra sem telt el a szavazás után, már hatályba lépett az új törvény.
hvg.hu
A szövetség jogi segítséget nyújt az újságíróknak.
hvg.hu
“Bár most mindannyian legalább másfél méterre vagyunk egymástól” – írta a kormányfő.
hvg.hu
Az sincs rendben a kamara szerint, hogy az orvosok, ápolók maguknak vesznek védőruhát, amit aztán otthonaikban mosnak ki.
hvg.hu
Megyénként akár egy vagy két fogorvosi rendelő maradhat a már így is csak akut eseteket fogadó ellátóhelyek közül – annyira kevés ugyanis a védőfelszerelés, hogy csak ezek összecsoportosításával lehet megvédeni a cseppfertőzés-veszélyben dolgozó orvosokat a koronavírustól. Bár a minisztérium rendeletben tette kötelezővé a legjobban védő maszkok viselését, felszerelést nem adott ehhez, sőt, még sebészi maszkot se kaptak két hete, amikor a háziorvosok igen. Jelenleg mindenki abban dolgozik, amiben tud – vagy nem dolgozik. A magánorvosok közül sokan már néhány hónapnyi bezárástól is tönkremennek.
Joó Hajnalka
A törvény megfelel az Alaptörvény előírásainak a köztársasági elnök szerint.
T. R.
Nem hezitált sokáig. A labda most Áder János köztársasági elnöknél pattog.
hvg.hu
A főváros folyamatosan elemzi a koronavírus-járvány miatt kialakult közlekedési helyzetet.
hvg.hu
Az Ékszer TV általában karkötőket és nyakláncokat mutogat, most kézfertőtlenítőt tettek megvásárolhatóvá.
hvg.hu
Egyre több tesztet végeznek majd el, ha nem lesz elég mentő, a rendőrök veszik át a feladatot. Gulyás Gergely miniszter azt mondta, veszélyhelyzet alatt is ülésezhet az Országgyűlés.
hvg.hu
A diák sajnálja, hogy emberek így bánnak a fertőzöttek családtagjaival, és hálás az egészségügyi dolgozóknak, akik embertelen körülmények között is helytállnak. A fiút kiengedték a karanténból.
hvg.hu
A szabályozás már éjfélkor hatályba is léphet.
Tóth Richárd
Csak nehogy véletlenül, jogalkotási megszokásból, visszamenőleges hatállyal váljon súlyosan büntethetővé a rémhírterjesztés a felhatalmazási-törvény szövegezése alapján! Mégsem vonulhat testületileg börtönbe a vezető kormánypárt. Vélemény.
Egri Viktor
Több mint húsz szakszervezet és közoktatásban aktív civil szervezet írta alá azt a nyílt levelet, amely az új NAT halasztása mellett azt is kéri, hogy legyen szava az érintetteknek az érettségik megszervezésében.
hvg.hu
Szoros kontaktusba kerülhettek a beteggel, az elrendelt elkülönítés április 6-ig tart.
hvg.hu