Kedden újra kisüt a nap, délután már szinte nyár lesz
Délen és nyugaton lehet némi eső, de inkább a napsütés lesz jellemző és a 20 fok feletti hőmérséklet.
Délen és nyugaton lehet némi eső, de inkább a napsütés lesz jellemző és a 20 fok feletti hőmérséklet.
hvg.hu
Az Eiffel-csarnok tetőszerkezetének állapota kritikus, a teljes héjazatot ki kell cserélni.
hvg.hu
Az internet népe és a fél magyar sajtó is a nyomában van annak a motorcsónaktulajdonosnak, aki vasárnap a Fidelitaséra erősen hasonlító módszerrel próbálta megzavarni az ellenzék főpolgármester-jelöltjének sajtótájékoztatóját. Az illetőt egyelőre nem sikerült megtalálni, de az már biztosnak tűnik, hogy a letakart lajstromszám miatt a rendőrség előtt kell felelnie. A Fidelitas azt mondja, nincs köze az akcióhoz, Tarlós István pedig azt állítja: ő nem rendelt ilyet.
hvg.hu
Dübörög a kampány, Sára Botond is jól tudja.
hvg.hu
Az érintett politikus, Csomortányi István szerint "ízléstelen facebookos manipulációról" van szó.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az egyetemen sportközgazdaságot tanuló hallgatók a liláknál szerezhetnek gyakorlatot.
hvg.hu
A Kúria szerint az alaptörvény nem írja elő az állami szervek semlegességét a választási kampányban.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Németh Szilárd akkora elánnal utasította el a kérdésünket Edelényben, ami még minket is meglepett.
hvg.hu
Nem volt túl sikeres a bújócska.
hvg.hu
A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.
hvg.hu
A férfi a vádirat szerint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet tagjaként több embert megölt 2015 májusában Homszban.
MTI
A kibocsátott gázok szélcsendes időben a rakparttól akár 300 méterre is érezhetőek.
hvg.hu
Az Index újságírói a Római-parton bukkantak rá a járműre, beszéltek annak a klubnak a vezetőjével, ahol tárolják.
hvg.hu
Egyikük sincs életveszélyes állapotban. Felnőttek is megbetegedtek.
MTI
A Főpolgármesteri Hivatal szerint szabálytalan, hogy Karácsony Gergely és Trippon Norbert a Közbeszerzési Bizottságban akarja kivizsgálni a patkányirtásra kiírt tendert.
hvg.hu
De a házban nem volt szolgáltatás, a fiú visszament a csaptelepekért.
hvg.hu
A Településfejlesztési Operatív Program keretében nagyon sok település nyert 2018-ban tíz- vagy százmilliókat a helyi identitás és kohézió erősítésére, azonban néhány példát átnézve elmondható, Kecskemét időzített a legjobban, számtalan kedves esemény várja a választás előtt a szavazókat, amelyről természetesen a fideszes polgármester, illetve a választókerület fideszes képviselője sem hiányozhat.
Szabó Yvette
Windisch Judit
Önkormányzati kiadványban kapcsolták össze Láng Zsolt nevét a fejlesztésekkel.
hvg.hu