"Kifogtunk két embert" – előkerült egy hangfelvétel a mentés pillanatairól
Exkluzív hanganyag jutott a Trend FM birtokába a Dunán történt szerda esti hajóbalesetről, amit az RTL Híradónak is átadtak.
Exkluzív hanganyag jutott a Trend FM birtokába a Dunán történt szerda esti hajóbalesetről, amit az RTL Híradónak is átadtak.
hvg.hu
Változatlanul ragaszkodnak hozzá, hogy a kutatóhálózat maradjon az Akadémiánál
hvg.hu
Volt, aki mentőövbe kapaszkodott, de olyan is akadt, akit egy közeli hajó matróza próbált menteni.
hvg.hu
A kormánypárt 55 ezer szavazatot kapott, a második helyen végzett Momentum összesen 553-at.
MTI
Nem valósult meg Orbán Viktor víziója az euroszkeptikus jobboldali többségről, csak karcolások érték a szociáldemokratákat és az Európai Néppártot, hazai fronton viszont megsemmisült az LMP – többek között ezt állapították meg politikai szakértők csütörtök délelőtt a Republikon Intézet eseményén.
NIL
Nemsokára igényelhetővé válik a maximum 10 millió forintos babaváró hitel, amely fiatal házasoknak kamatmentes, három gyermek születése esetén pedig az állam a teljes tartozást elengedi. Nézzük a fontosabb részleteket.
Takarék Csoport
Úgy volt, hogy talán megpróbálják, de erre egyelőre mégsem kerül sor.
hvg.hu
Teljesen más súlycsoportba tartozik a 40 tonnás Hableány sétahajó és a vele összeütközött 5000 tonnás szállodahajó, a Viking.
hvg.hu
Nagyon sok tényező együttjátszása okozhatta a szerda éjjeli hajóbalesetet, melynek következtében felborult és másodpercek alatt elsüllyedt egy kirándulóhajó a Margit híd egyik pillérénél, 35 utassal a fedélzetén. Szerda este hét túlélőt sikerült kimenteni a vízből. Szakértőkkel beszéltük át a történteket.
Demeter Péter
Windisch Judit
Az elmélyülő bizalmi válság többek között a nemzetközileg is versenyképes fiatal kutatók elvándorlásával és egy teljes tudósnemzedék elvesztésével fenyeget – írták.
hvg.hu
A Fidesz elszámolta magát az európai parlamenti választásokon.
hvg.hu
Már csak egy ember van kórházban a szerda esti dunai hajóbaleset túlélői közül – hangzott el az M1 csatornán csütörtök délután.
hvg.hu
Az erős sodrás és víznyomás életveszélyes körülményeket teremtenek a búvárok számára.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Örül a Helsinki Bizottság, hogy a kormány úgy döntött nemzetközi nyomásra, nem hozza létre a közigazgatási bírósági rendszert. A civil jogvédő szervezet egy éve folyamatosan figyelmeztet arra, nincs értelme megkettőzni az igazságszolgáltatási rendszert, főleg nem úgy, hogy nincs biztosítva annak függetlensége.
unknown
„Az általunk képviselt európai egyesült államok volt a legvilágosabb alternatívája a Fidesz politikájának, ezért lehettünk az ellenzék részéről leginkább mi a kihívó pozíciójában. De a sikerben legalább ilyen szerepe volt Klára személyének, és az általa vezetett hibátlan kampánynak.” Ezt mondta Gyurcsány Ferenc a HVG-nek az EP-választás után.
HVG
Több helyen a havi csapadékmennyiségnél több esett le szerdán, közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az esőzés pedig folytatódik, de kisebb intenzitással.
hvg.hu
A magyar kormányfőtől váratlan ütőlappal vitték el az osztrák tök felsőt, Gyurcsány Ferenc pedig Klára asszony válla fölött kibicel, de már alig várja, hogy újra beszállhasson a partiba. Ez a HVG hetilap szubjektív lapajánlója.
Nagy Gábor
Gulyás Gergely arra utalt a Kormányinfón, hogy a bajor törvények miatt nem lép előre a bajor műszaki egyetem és a CEU együttműködése. A CEU rektorhelyettese, Enyedi Zsolt azt mondja, ez abszurd, a felek a kormány írásos garanciájára várnak, jelenleg ez gátolja az együttműködést.
hvg.hu
Mun Dzse In dél-koreai elnök telefonon beszélt csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnökkel, és arra kérte a magyar kormányt, hogy továbbra is tegyen meg minden tőle telhetőt a budapesti hajóbalesetben eltűnt dél-koreai turisták mentésében – közölte a szöuli elnöki hivatal szóvivője.
hvg.hu
A Duna vízállása Budapestnél szerda este kilenckor 501 centiméter volt, csütörtök délelőtt 10 órakor pedig 513 centiméter.
MTI