Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
„Az általunk képviselt európai egyesült államok volt a legvilágosabb alternatívája a Fidesz politikájának, ezért lehettünk az ellenzék részéről leginkább mi a kihívó pozíciójában. De a sikerben legalább ilyen szerepe volt Klára személyének, és az általa vezetett hibátlan kampánynak.” Ezt mondta Gyurcsány Ferenc a HVG-nek az EP-választás után.
A hetilap készített interjút a DK pártelnökével, aki azt mondta:
Orbán megnyert egy csatát, vagyis Magyarországot, de elveszített egy háborút, amit Európa megváltoztatásáért vívott. Teljesen mindegy, hány képviselője van az Európai Parlamentben, ott ellenzékbe szorult.
Középpártnak tartja a DK-t, az „ellenzék vezető ereje” címet pedig nem kedveli. „A legnagyobb támogatottságú pártnak politikai bölcsességgel, türelemmel kell segítenie az együttműködést, amiben egyetlen pártnak sem kell feladnia az identitását. A DK-nak nem nagyobb szájának kell lennie, hanem nagyobb felelősségének” – mondta Gyurcsány.
Részletek a HVG csütörtökön megjelent lapszámában.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.