Balavány: Jézus üzent a magyar kormánynak!
Nem most, hanem már régen. Illene végre odafigyelni rá.
Mindezt üzbég fejfedőben, amit a családja és a klíma miatt visel rendszeresen. Még a 4-es metróban is, amiről azt gondolja, háromszáz év múlva is állni fog, a 3-as metrót viszont nem tanácsolja a gyerekeinek, mert szerinte életveszélyes.
Így akarják kideríteni, hogy valóban létezik-e a Soros-terv. A feljelentést a kormánypárti politikusok közelmúltbeli kijelentései alapján állították össze.
Hangosodik a politikai élet, a közélet, a kampány egyre erősebb - logikus, hogy a kormány inkább a Soros-plakátokra bíza a dolgot, és ritkítja a valódi párbeszéd lehetőségét valamelyest nyújtó Kormányinfók számát.
A csecsemő nem szívott bele a cigarettába az ügyészség szerint, az asztmás rohamot is kiválthatott volna a gyereknél. Az anyja viccesnek találta a jelenetet, ezért nem avatkozott közbe.
Salil Shetty a Közép-európai Egyetemen tartott beszédet szerdán az Emberi jogok és az új hazafiasság címmel.
Brüsszel szélsőségeseket akar beengedni Európába, hogy aláássa az európai értékeket. Orbán viszont szeretné kereszténynek megőrizni legalább Magyarországot. Az üldözött keresztényeket ott kell segíteni, ahol üldözik őket. Le kell számolni a politikai korrektséggel és az emberi jogi szómágiával. Orbán Viktor köszöntőt mondott a keresztényüldözésről szóló konferencián.
Vádat emelt az ügyészség egy 49 éves férfi ellen, aki lányával szexuális viszonyt folytatott, az ebből született gyermeket pedig meggyilkolta.
Népszerűségcsökkenésre számít, rossz helyzetben van az MSZP, tárgyalna bárkivel a Jobbik kivételével, de tárgyalópartnereit ócsárolja – Molnár Gyula leült egy interjúra a Heti Válasz újságírójával.
Sokan a gúnyolják és támadják a keresztényeket, ennek vége véres üldözés lesz, festett borús képet Veres püspök.
Október 21-22-én egész nap pótlóbusz jár a 4-es, 6-os villamos teljes vonalán pályakarbantartás miatt.
Olasz rabolt ki hollandot a Szigeten – a rablót a tetoválása buktatta le, most valószínűleg vádat emelnek ellene.
Hihetetlennek tűnő jelenségbe: egy összpárti, mondhatni szivárványkoalíciós Gulyás Gergely fan clubba botlottunk a parlamentben, amikor nekiláttunk, hogy megrajzoljuk a Fidesz új frakcióvezetőjének portréját. A 36 éves politikus múlt héttől száztizennégy, nála zömmel idősebb képviselőt irányít. Pályája 7 év alatt ívelt fel a Fideszben, de párttársai szerint ez még nem a vége. Sikertörténet Ceaușescu-kivégzéstől a pacalos galuskáig.
Gyengén vagy közepesen felhős égre számíthatunk, a déli országrészben lesz a legnaposabb idő, de másutt is kisüt legalább néhány órára.
Az EP egyik bizottsága jövő tavaszra készít jelentést Magyarországról
Azt kérik, hogy tiltsák be a tüntetést, ahol Kárpátalja önrendelkezéséért is ki akarnak állni.
Balatonedericsnél pedig két horgász borult a vízbe, az egyiküket holtan találták meg, a másikat még keresik.
A terézvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen nők azonosításához.