A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Mintegy 8-10 százalékkal emelkedhetnek az előző évhez képest a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjai, de míg egyes szegmensekben a tavalyihoz hasonló díjak várhatók, másutt akár 30 százaléknál is nagyobb lehet a növekedés - tudatta a Netrisk.hu. Az átlagdíj 25 ezer forint körül alakulhat.
A csütörtök éjféli határidőig mind a 13 érintett biztosító meghirdette az új kgfb-tarifáit. Az idén találkozhatnak először az autósok a díjba beépített biztosítási adóval, ezért a korábbi évektől eltérően mind a 13 biztosító új tarifát hirdetett. Mintegy 1,3 millió gépjármű, köztük közel 900 ezer személyautó üzembentartójáért versenyeznek a biztosítók és a Netrisk.hu becslése szerint akár 150 ezer kgfb szerződést is lecserélhetnek a következő hetekben.
A próbaszámítások szerint az új szerződések átlagdíja 25-26 ezer forint körül alakulhat majd, ami 8-10 százalékos növekedést jelent a tavalyihoz képest. Ez némileg elmarad a piaci folyamatok által indokolható 10-15 százalékos becsült díjemelési mértéktől, ami azt mutatja, hogy a kgfb-piacán továbbra is erős a verseny.
A nemzetközi forgalomban résztevő járművek mellett jelentős többletdíjra számíthatnak a közúti személyszállításban részt vevő járművek, és idén először már személyautók esetében is ülésszám szerinti szorzóval számolnak egyes biztosítótársaságok.
A jelenlegi szerződések jövő évi indexdíját a biztosítóknak az évforduló előtt legalább 50 nappal - év végi szerződés esetén tehát legkésőbb november 11-ig - kell eljuttatniuk az ügyfelekhez, akik - váltási szándék esetén - december elsejéig mondhatják fel jelenlegi szerződésüket. Akik díjkedvezmény fejében az elektronikus kapcsolattartást választották, azok nem postai úton, hanem e-mailben várhatják biztosítójuk díjértesítőjét - közölte a Netrisk.hu.
A Biztosítás.HU közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy legfrissebb adataik szerint az elmúlt hat évben töretlen kgfb díjemelkedés jövőre is folytatódik. (Bár az emelkedő díjak még mindig messze vannak a 2004. évi induló szintjüktől, a csaknem 45 ezer forinttól.) Az autósoknak a díjemelkedések elkerülésére "aktivizálniuk kell magukat", a biztosítóváltásra december 1-jéig van idejük.
Az emelkedő díjak oka lehet többek között az alkatrészárak és a javítói óradíjak emelkedése, valamint az autók műszaki tartalmának drágulása miatt növekvő kárérték.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.