Kis János: Könnyen rajtaveszthet Orbán a választások megpuccsolásán
Kis János szerint most az a kérdés, hogy megpuccsolhatja-e a 2026-os választásokat a Fidesz vezetője.
| Pardavi Márta jogász, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke |
„A politika nem volt meghatározó a gyerekkoromban” – vall a nyugodt kezdetekről a budai családból származó, 44 éves jogvédő. Apja villamosmérnök, anyja pedig fizikus, aki tudósként rengeteget utazott, ami a nyolcvanas években cseppet sem volt szokványos, ahogy a külföldiek rendszeres látogatása sem. Olyannyira nem, hogy amikor 1978-ban a perzsa sah díszes konvoja elhaladt a házuk előtt, ő csak annyit kérdezett az édesanyjától: „Hozzánk nem jön be?” Ötödikes volt, amikor családja az Egyesült Államokba költözött, így ő két és fél évig az Ohio állambeli Columbusban tanult. „Én voltam az egyetlen külföldi, mindenhol ufónak tekintettek.” 1988 nyarán tért haza, egyenesen a szarvasi úttörőtáborba. „Itt is ufó lettem, aki hiába keres a barátnőjével maguknak hajbalzsamot.” Anyja egy évvel később visszatért az USA-ba – és azóta is ingázik –, de ő már nem tartott vele. A közügyek iránti elköteleződését az ELTE Trefort Ágoston Gimnáziumában szerezte, majd az ELTE jogi karán diplomázott. Ha nem választja az évismétlést „a jogi tanulmányok életidegensége okán”, és nem szakad rá hirtelen sok szabadidő, talán nem is csatlakozik az akkor indult Magyar Helsinki Bizottsághoz. De így történt, és 2007 óta a szervezet társelnöke – a kormányzati össztűz alá vont migrációs szakterületet irányítja. Menedékkérőkkel először a kistarcsai menekülttáborban találkozott, amit a jogvédők jelentése nyomán a belügyminiszter be is záratott. „Látszott, hogy ennek van értelme.” A Menekültek és Száműzöttek Európai Tanácsa nevű európai civil szervezet alelnöke volt. Egy VII. kerületi lakásban él nyolcéves fiával. Szabadidejében a barátaival találkozik. Igyekszik sűrűn emlékeztetni magát arra is, hogy jógázik. |
HVG: Nagy sikerként értékelte a Magyar Helsinki Bizottság a múlt héten a Sargentini-jelentés elfogadását, mondván: megbukott az illiberális demokrácia modellje. Komolyan hiszi, hogy ettől megváltozik Orbán politikája, és nem csupán az országnak lesz rosszabb?
Pardavi Márta: Ez nagyon fontos politikai jelzés volt, nagyon örülök, hogy így alakult. Rettenetesen bosszant, hogy Orbán Viktor sarokba lavírozta az országot, ilyen értelemben tényleg az ország jár rosszul a jelentéssel, bár az nem az országot, hanem a kormányt ítéli el. És ez a következő hónapokban, az uniós költségvetési tárgyalásokon is látszódni fog.
Fazekas István
HVG: Nem gondolja, hogy ezzel inkább hálás kampánytémát adtak Orbán Viktornak?
P. M.: Sokszor megkapjuk, ha nem verjük úgy a tamtamot, hogy itt micsoda jogállami zűrök vannak, akkor nem is lenne a jelentés, és nem erősödne a kormányzati ellenkampány sem. Mintha rajtunk múlna, vagy mi okoztuk volna a problémát! Nevetséges. Ez nem a ki húzta meg a másik haját óvodás játék. Ez tényleg a bőrünkre és az életünkre megy. Egy jogvédő szervezetnek pedig az a feladata, hogy ezekre felhívja a figyelmet. Mi nem generáljuk, hanem leírjuk a valóságot. Ha ezt nem tennénk meg, akkor vajon csökkenne a civil társadalmat érő fenyegetettség?
HVG: A minap egy német menedékjogi civil szervezet Pro Asyl emberi jogi díját vehette át elnöktársával. A díjátadón azért érzett némi elégtételt a magyarországi vegzálások miatt? (Pardavi Márta az interjú készítése óta a Human Rights First amerikai jogvédő szervezet rangos díját is megkapta.)
P. M.: Az elmúlt 3,5 évben teljesen váratlanul hatalmas nyomás alá került a Magyar Helsinki Bizottság. Ezzel együtt magánszemélyektől is nagyon sok erkölcsi támogatást kapunk, külföldről is. A díjak egyrészt arról szólnak, hogy a Helsinki nagyon jól működő szervezet, másrészt arról is, hogy ami most Magyarországon történik a civilekkel és az emberi jogokkal, az az átlagos közép-európai rossznál is sokkal rosszabb.
HVG: Jogvédő munkája miatt nem érték atrocitások önt vagy a családját?
P. M.: Mi még nem tartunk ott, hogy felgyújtsák az irodaajtónkat vagy leköpjenek az utcán, mint ez Törökországban vagy Lengyelországban megtörténik. Remélem, nem is fogunk ide eljutni. A fiam pedig olyan iskolába jár, ahol nagyon fontos érték a nyitottság, a párbeszéd. De az például nagyon szíven ütött, amikor az iskolaválasztáskor ismerőseim óvásként mondták, hogy: „Ugye tudod, hogy nem írathatod akárhová a fiadat, nehogy kipécézzék azért, amit csinálsz?” Nem véletlenül vannak ezek a félelmek, ezek gerjesztésében utazik a kormányzati propaganda. Nagyon fontos kérdés, mennyire hagyjuk, hogy elhitessék velünk, van félnivalónk.
HVG: Az is önvédelem lenne, hogy a kisfiát is viszi magával tüntetésekre? Egy nyolcévesnek mi keresnivalója van ott?
P. M.: Kisbabakorától kezdve együtt megyünk, mert én menni akartam, és nem is mindig volt máshogy megoldható. Egy parlament előtti megmozdulás társadalmi esemény egy gyereknek: hasonló korú társakkal lehet rohangálni a Kossuth téren a nemzeti zászló körül. Ettől nem kellene félteni egy nyolcévest. Arra kell vigyázni, hogy a gyerekben helyre kerüljön mindaz, amit hall. Számára csak a vezető szlogenek szűrődnek le, és, mint egy papagáj, elkezdi ismételni a kormányellenes jelszavakat. De el szoktam mondani, hogy ezt nem mindenki gondolja így, és beszélgetni, érvelni is kell tudni. Nem szeretném, ha a gyerekem életét is a politika határozná meg teljesen. Már így is túl sok jutott belőle neki.
HVG: A beszélgetésünk napján van a „menekültadó” bevallási határideje is. Bejelentették, hogy nem készítenek bevallást, és nem fizetnek adót. Ez lenne a polgári engedetlenség?
P. M.: Ez véleményadó, nincs miért befizetnünk. Alaposan megvizsgáltuk ezt a nagyon homályos és silány minőségű jogszabályt, s arra jutottunk, hogy ránk nem vonatkozik. Mi senkit sem kérünk és segítünk abban, hogy elhagyja a hazáját, de abban igen, hogy akik idejönnek, azok megkapják az őket megillető jogi védelmet. Tudjuk, hogy az adó eszköz lesz majd a hatósági vegzáláshoz.
HVG: Meddig lehet még bírni ezt az állandó fenyegetettséget? Nem gondolt még arra, befutott évfolyamtársait látva, hogy micsoda karrierje lehetett volna?
P. M.: Kevéssé valószínű, hogy mondjuk én is a Fideszben futottam volna be karriert, ahogy jó pár évfolyamtársam. Az életnek pedig ma már nagyon kevés olyan része van, ahová nem szivárgott be a politika. Nagyon élvezem, hogy a jelenlegi Magyarországon olyan közegben dolgozom, ahol fontos dolgokkal foglalkozunk, és eközben lelkiismeretünkkel sem kell szembekerülnünk. Jogászként ez egyre inkább luxus.
HVG: Nem gondolt még arra, hogy külföldre költözzön inkább?
P. M.: Mostanában újra disszidálnak az emberek, és nem külföldre költöznek. Én az előbbit nem tervezem, de az simán előfordulhat, hogy lesz olyan időszak, amikor a fiammal külföldön fogunk élni. Nagyon sokat dolgozom azon itthon is, hogy a gyerekem szemléletmódját úgy alakítsam, hogy sikeres és kiegyensúlyozott felnőtt legyen belőle. Eddig még működik.
HVG: Mi a perspektíva a jogvédelemben?
P. M.: Ahhoz képest, hogy Oroszországban, Törökországban, Azerbajdzsánban milyen perspektívái vannak, itt kifejezetten jók. De egyre nagyobb a nyomás rajtunk is. Több a működést ellehetetleníteni akaró jogszabály, lejárató kampány, de ez egyben lehetőséget is jelent, hogy nagyobb támogatottságot szerezzünk a demokrácia ügyének.
A cikk eredetileg a HVG 2018/38. számában jelent meg.
