Beszólsz a Soros-kampányra? Drogos vagy!
Nemes egyszerűséggel ledrogosozott egy újságírót a kormányszóvivő, mert kritizálta a Soros-ellenes kampányt.
Nemes egyszerűséggel ledrogosozott egy újságírót a kormányszóvivő, mert kritizálta a Soros-ellenes kampányt.
A Fidesz távozó frakcióvezetője nem szerette volna, ha az óvodából hazahurcolt kórokozó miatt krákognia kellett volna nyilatkozás közben. A DK-s Vadai Ágnes viszont elégedetlen volt, amiért szerinte semmi érdemit nem tudtak meg a honvédelmi bizottság csütörtöki ülésén a tömeges bevándorlás várható alakulásáról, ehelyett inkább az állítólagos Soros-tervhez kapcsolódó nemzeti konzultációra koncentráltak a kormánypárti képviselők. Videó.
A rendőrök lezárták a Király utcát az Izabella utca és a Csengery utca közötti szakaszon.
A férfit gyorsított eljárásban állította bíróság elé az ügyészség.
A miniszterelnök Macedóniába utazott a többéves darabbal.
Már a politológus is nehezen tudja értelmezni, mi történik épp, ki mozgatja a szálakat.
A kérdőív sok minden más miatt azért is nevezhető rendhagyónak, mert hét pontja van ugyan, de csak egy kérdés szerepel rajta, amit hétszer megismételnek.
Szűkszavú közleményben tájékoztatott Andy Vajna csatornája a felmondásról, csak találgatni tudunk, milyen (mekkora) etikai vétség kell ahhoz, hogy pont a Tényekből rúgjanak ki valakit. Állítólag összevesztek egy szakmai kérdésen, és utána hatalmas balhé során olvasott be a riporter a főnökeinek.
Lázár János állításai a Kormányinfón dióhéjban: a magyarok nem a kormány kétéves kampánya miatt őrültek meg Őcsényben, mindig is jellemző volt ránk az idegenekkel szembeni gyanakvás. Nem változtatják meg a választójogi törvényt, legyen mögötte bármilyen ellenzéki összefogás is. Megfontolandó, hogy az elismert menekültekért felvilágosító kampány induljon. Simicska, Jobbik és a többiek sunyiskodtak a plakátok ügyében, a kormánynak ebben tiszta a keze. Kifizetik a kórházak adósságait, Lázár szerint nem lehet megállapítani, hogy hol folyik rossz gazdálkodás, és hol van alulfinanszírozás.
Tiltakoznak a szülők és tanárok, akik szerint nincs helye a lövészetnek az iskolában és nincs helye fegyvereknek a gyerekek kezében – hangzott el az RTL Klub Házon kívül című műsorában.
Hamarosan emelkedhet a szórólapok és reklámújságok környezetvédelmi termékdíja - kivéve az állami, önkormányzati és közhasznú szervezetek által kiadott termékeké.
A bírósági dolgozók után a bírákat is átfazonírozná a Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatal: a MOME-val közösen kiírt pályázaton az ideális bírói talárt keresték. Az eredmény: a cifraszűr és az Országház díszítése is felkerülne a talárokra, ha az a fiatal tervezőkön múlik.
Bemutatkozott a Tarjányi Péter vezette Magyar Progresszív Mozgalom, ahol kerek perec kimondták, azt akarják, hogy Botka hátrébb lépjen. Lattmann Tamás szerint Botka magának kereste a bajt.
Alig találnak termet a fórumokhoz, Gyulán is az utcán tartották meg végül.
Egyedüli pályázóként ismét a Város-Teampannon Kft. nyerte az V. kerületi önkormányzat Vörösmarty tér és a határoló utcák felújítási terveinek elkészítésére kiírt tendert. A belvárosi projektek visszatérő szereplője ezúttal 82 millióért végzi el a munkát.
A polgármester szerint jelképes összegű hozzájárulást várnak, a szegény családok viszont vagy ételt vesznek, vagy a gyerek megy hintázni.
Így mindenki megtudja, mit kell gondolni Soros Györgyről.