Nagy Gábor: Diktátorok évadja

„Szabad és csodálatos lehetne az élet útja, de az utat eltévesztettük. Kapzsiság mérgezi az ember lelkét, gyűlöletbe rekeszti a világot, nyomorúságba és vérontásba masíroztat bennünket. Robogunk, repülünk, mégis kalodába zárjuk magunkat. A gépek, a bőség korszakában még mindig szűkölködünk. A tudás cinizmussá vált, értelmünk rideg, szívtelen. Túl sokat gondolkozunk, és túl keveset érzünk. A gépesítés mellé emberség kellene. A bölcsesség mellé kedvesség és jóság. Ha ez nincs, könyörtelen lesz az élet és mindennek vége” – ezeket az önkényúrhoz egyáltalán nem illő gondolatokat fogalmazza meg az Adenoid Hynkel egyenruhájába és bőrébe bújt zsidó borbély bőrébe is bújt Charlie Chaplin, afféle hitvallásként A diktátor (The Great Dictator) című, 1940-ben New Yorkban bemutatott filmjének záró szónoklatában. A Hitlertől alig négynapnyi és 1200 kilométernyi távolságban született Chaplin legendás háborúellenes története a Vígszínház színpadán kel új életre, s a Szellem rovat írása szerint nem is kell ki- és összekacsintás, hiszen Tománia az Tománia, semmiképp sem valami közeli, kényelmetlen hely, ahol a demokrácia bűzlik, a sajtószabadság vitatható. Elég, ha látjuk, hogy Chaplin/Hynkel/borbély szavai a XXI. században is érvényesek az általunk ismert világban.

Diktátorok cselekedeteiről szól a Világ rovat is. Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusára bement, de onnan nem jött ki egy szaúdi rendszerkritikus újságíró, akivel alighanem végeztek odabent. És az még a jobbik eset, hogy ha Mohamed szaúdi trónörökösnek – a sivatagi királyság korlátlan urának – a parancsa csak a kihallgatásra és a hazarablásra vonatkozott, a halált pedig egy túlbuzgó verőember okozta. Diktatúrát éreznek a muszlim ujgurok is a szülőföldjükön, a kínai Hszincsiang tartományban, ahol a pekingi kormány olyan, az elnyomás hagyományos eszközeit a csúcstechnológiával vegyítő rendőrállamot épített ki, aminek nincs párja a világon.

A kontroll alatt tartott társadalomhoz elengedhetetlen az információ ellenőrzése is, aminek hétköznapjairól szól a Magyarország rovat írása az einstandolt megyei lapoknál működő cenzúráról és propagandáról.

A választók folyamatos agymosása és manipulációja a hatalom megőrzéséhez jó ugyan, de azok a népek, amelyek nem értik, hogy merre megy a világ, védtelenné válnak a következő válság ellen

 – állapítja meg a HVG számára készített esszéjében Bajnai Gordon volt miniszterelnök. A 2008-as válság és a válságkezelés tapasztalatairól azt írja: voltak benne racionális elemek, ám „az Orbán-rendszer az Európai Unió jelenlegi keretei között hosszú távon nem maradhat meg”.

Az sem árt, ha egy ellenőrzött társadalom fegyelmezett, s ezt a célt szolgálhatja a militáns nevelés. Az pedig már csak a gazdaság más szektoraiban is érvényesülő módszer katonás alkalmazása, ha a hadsereg ezzel összekapcsolódó fejlesztéséből is

a megszokott oligarchák pörgetik ki maguknak a pénzt

 – áll címlapsztorinkban. Ha pedig a pénzek mozgását el akarják titkolni a fürkésző szemek elől, arra is van megoldás: a Gazdaság rovat cikke példákat sorol, a több ezer oldalas költségvetési zárszámadásból milyen könnyen hagyhatók ki százmilliárdok. Erre éppúgy nem kell már a kormánynak bármilyen komolyan vehető magyarázatot adnia, mint arra, hogy – mint szintén a Gazdaság rovatban szerepel – miért kellett statáriális módon kivégezni a lakás-takarékpénztárakat. Mint Bajnai írja, az agymosás és a manipuláció a valós problémák és az államosított korrupció elfedéséhez is nélkülözhetetlen.

A szerző a HVG vezető szerkesztője