Szabad Pécs: Hangos köhögéssel reagált a közönség Hoppál Péter kínos beszédére
A beszámolók szerint a kultúráért felelős államtitkár propagandabeszéde nem aratott túl nagy sikert a Pécsi Nemzeti Színházban.
A beszámolók szerint a kultúráért felelős államtitkár propagandabeszéde nem aratott túl nagy sikert a Pécsi Nemzeti Színházban.
Oroszi Babett – és erre Felcsút polgármestere is emlékezett – korábban az RTL Klubnál dolgozott, már akkor is kérdezte Mészárost, ha tudta.
Az Ötvenhatosok terén parkoló autók közül az egyiket megpróbálták ellopni is.
Pintér Sándor belügyminiszter szerint jogszerű és arányos volt a rendőrök intézkedése, akik szeptember 10-én a Klauzál téren leteperték a Munkáspárt 2006 elnökét, Vajnai Attilát.
Egy kocsmázó férfi az utcán többször fejbe rúgta idős áldozatát, az arcára és a nyakára is rátaposott, mielőtt magára hagyta.
Két hónapja beszélt arról Botka László, hogy pártjában vannak a Fidesznek “beépített emberei”, valamint olyan “balekok”, akik akaratlanul is a Fideszt segítik. Mi lett ezekkel a “kollaboránsokkal” azóta? – kérdeztük az állítások megfogalmazóját, Botka Lászlót.
A francia elnök a Sorbonne Egyetemen francia és uniós diákok előtt mutatta be kedd délután „a több formájú Európáról” szóló elképzelését, amelynek célja az Európai Unión belüli egyhangú döntéshozatali folyamat nehézségeinek áthidalása.
Ön is úgy hallotta, hogy a Szent Jánosban elromlott a kazán és ezért nincs fűtés a kórtermekben? Hát, rosszul hallotta!
Nem hiába dolgoztak hónapok óta a Lázár János utasítására létrejött plakátkommandók: megtalálták a szerintük érvényes okot, hogy leszedethessék a plakáttörvényt kijátszó kormányellenes plakátokat. Az ok: hasonlítanak a Jobbik plakátjaira.
A férfit a vonat átkutatása során találták meg.
Miután Szingapúrban hamarosan egy orchideát neveznek el a miniszterelnökről, megnéztük az interneten fellelhető növényhatározót, hogy még milyen növény viselhetné Orbán Viktor nevét. A lista változatos, a miniszterelnök híveinek és a vele nem szimpatizálóknak is bőven van választási lehetősége.
Először januárban tűnt fel Magyarországon az új szer, most betiltották.
A hosszú ideje üresen álló bányakórház épületében lesz kialakítva a 12 osztályos iskola.
A magyar miniszterelnök szerint Szingapúr sikertörténete példaértékű lehet Magyarország számára.
A járművet hétfőn, Őrbottyánban érte a baleset.
Az Állami Számvevőszék vizsgálta a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) gazdálkodását, amely 2014-ben 515 milliós központi költségvetési támogatásban részesült.