Seres: Mit keres a KGB a Debreceni Egyetemen?

Nem is annyira a szovjet stílusú ügykezelés az érdekes, hanem a leplezetlen lojalitás, amivel a Debreceni Egyetem folyamatosan kifejezi ragaszkodását a putyini Oroszországhoz. Vélemény.

Seres László







Orbán a nyugdíjasoknak, diákoknak és falusiaknak üzent

Egész kis kampánybeszéd kerekedett Orbán Viktor szokásos rádióinterjújából pénteken: leginkább a gazdaságról volt szó, többek között a diákhitel kamatának eltörléséről és a lehetséges őszi nyugdíjemelésről. Persze azért szó esett az ún. Soros-tervről, illetve az ezzel kapcsolatban tervezett újabb nemzeti konzultációról.

hvg.hu

Orbán köre megtarthatja a több százmillió forintot

Nem kell visszafizetnie a Szövetség a Nemzetért Alapítványnak (SZNA) – vagyis az Orbán Viktort is soraiban tudó Szövetség a Nemzetért Polgári Kör mögött álló civil szervezetnek – azt a 320 millió forintot, amelyet tavaly kapott a légi irányításért felelős állami cégtől, a HungaroControltól.

hvg.hu




Örményesen azokra is gondoltak, akiknek hiányzik Diana hercegnő

Örményes egy körülbelül ezerfős község Jász-Nagykun-Szolnok megyében és most már egyben a régió Diana-zarándokhelye is. Aki szeretne emlékezni a néhai walesi hercegnőre, elég csak felkeresnie a Diana-emlékpadot, amit a héten avatott fel Iain Lindsay angol nagykövet és felesége Boldog István fideszes országgyűlési képviselővel. A politikus Facebook-oldalán osztott meg fotókat a hiánypótló szoboravatásról.

hvg.hu



Nem jár majd a 3-as metró hétvégenként

Hétvégeken a teljes vonalon nem jár majd a 3-as metró, mert az északi szakasz lezárásával párhuzamosan elkezdődik a vonal teljes alagútrendszerének korszerűsítése - derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott tájékoztatóból.

MTI