Felső szomszédja szerint rendszeresen gyújtogatott az a miskolci férfi, akinek kiégett a panellakása
Megrepedtek a falak, megsüllyedt a padló, statikus vizsgálja majd, hogy lakható maradt-e a legfelső szint.
HVG
Szijjártó szerint az amerikai külügyminiszter "nyitottságáról biztosította" Rogán szankciós listáról való törlésével kapcsolatban
Szijjártó Péter a frissen kinevezett USAID-kormánybiztost, László Andrást is magával vitte Marco Rubióhoz.
HVG
A parlament fideszes többsége leszavazta a DK javaslatát a családon belüli erőszak áldozatainak védelméről
A javaslat arról szólt, hogy ha valakit bántalmaz a partnere, azonnal kérhessen távoltartást.
HVG
A Fidesz ráhajtott a harmincas-negyvenes nőkre, de mit ajánl nekik a szülésen kívül, és mit kínál Magyar Péter?
Minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy Magyar Péter támogatottsága a harmincas-negyvenes nők körében a legalacsonyabb. Ahogy várható volt, egy évvel a választások előtt a Fidesz meg is indította a több százezres társadalmi réteg szavazataiért folytatott harcot. A Tisza a nőket leginkább érintő szociális, társadalmi kérdésekben erősített, de egyelőre így sem versenyezhet azzal a pénzesővel, ami a kormány részéről ömlik a gyermeket tervező nőkre.
Megtiltották Renner Erika zaklatójának, hogy elhagyja a lakását
A férfi csaknem nyolc éve gyalázza a lúgos orvos áldozatát, a nő lakására is elment.
HVG
Orbán Viktor: Az északmacedónok és Magyarország egy álláspontot képvisel az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban
A miniszterelnök ismét elmondta, hogy a háború folytatását rossz, veszélyes és hibás lépésnek gondolja.
MTI
Az ukrajnai invázióról is kérdeznek egy új, társadalmi közvélemény-kutatásban
Mekkora problémának tartja a politikai korrupciót? Mik az ország legnagyobb problémái? Jogos-e Oroszország Ukrajna elleni inváziója, megbízható gazdasági partnernek számít Kína? Az ezekkel kapcsolatos lakossági véleményekre is kíváncsiak voltak a legújabb társadalmi közvélemény-kutatásban.
hvg.hu
Kanállal szúrta ki egy beteg az ápoló szemét a kaposvári kórházban
A férfi azt vallotta, hogy a hangok azt mondták neki, menjen a városba rendet tenni.
HVG
Karrierdiplomata érkezett ideiglenesen az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének élére
Robert Palladino ideiglenes ügyvivőként vezeti a képviseletet az új nagykövet megérkezéséig.
HVG
Orbán Viktor szerdán Emmanuel Macron meghívására Párizsban tárgyal a francia elnökkel
A tárgyalás fő témája az orosz–ukrán háború lesz.
MTI
Nekiment Orbánnak a lengyel közmédia
Orbán Viktor oligarcháiról, a közpénz lenyúlásáról, de a kínai és orosz befolyásról is szó volt a lengyel közcsatorna, a TVP műsorában. A „Magyarország szégyensapkát kap?” felvezetésű anyag keményen kritizálta az Orbán-kormány uniós ténykedését is.
HVG
Katonai büntetőeljárás miatt mondhatott le a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka
Azt nem tudni, mi miatt nyomoznak Bozsó Zoltán ellen.
HVG
Bekérették Bosznia-Hercegovina magyar nagykövetét Magyar Levente kijelentései miatt
Azután, hogy a külügyi államtitkár gépét nem hagyták leszállni, még a magyar nagykövetnek is hivatalos meghallgatásra kell mennie.
hvg.hu
Igazoltatás közben próbált meglógni autójával, elütött egy rendőrt
Megúszta felfüggesztett büntetéssel az a férfi, aki igazoltatás közben visszaült a kocsijába, és elütött egy rendőrt.
hvg.hu
Váradi Péter: A magyar egészségügy négy nagy baja
Sok szó esik a magyar egészségügy alulfinanszírozottságáról, de ez valójában csak a probléma egyik része. A bajok között van olyan is, amelyért nem az állam vagy az orvosok tehetők felelőssé. Vélemény.
dr. Váradi Péter
Ha Orbán fizetésemelésére van pénz, akkor a mienkre miért nincs? – tette fel a kérdést, majd sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete
Elégedetlenek fizetéseikkel a közszolgálati dolgozók, sokaknak nem volt bérfejlesztése az elmúlt években.
hvg.hu
Mégsem bérel újabb luxusterepjárót az Integritás Hatóság
Már nem akar luxusterepjárót bérelni az Integritás Hatóság (IH) és beérik szerényebb járművekkel egy új közbeszerzési tenderen. A korábbi eljárás eredménytelen volt, az új kiírásban pedig az Átlátszó cikke szerint valószínűleg azért engedtek az igényekből, mert nyomozás indult a hatóság elnöke miatt. Biró Ferencet jelentős értékre elkövetett hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsítják, a vele szemben felmerült egyik gyanú, hogy a szolgálati Mercedesével a felesége járt.
hvg.hu
Véletlenül nekiment egy diáktársának a folyosón, a vécében kellett térdre ereszkedve bocsánatot kérnie
Elítélték azt a két kecskeméti diáklányt, akik egy társukat a mosdóban arra kényszerítették, hogy térden állva kérjen bocsánatot, majd később bántalmazták is.
hvg.hu