A MOHU miatt gyorsabban telik a Pécs melletti hulladéklerakó

Kritikus kapacitáshiány fenyegeti a kökényi lerakót a megugró szemétszállítási mennyiségek miatt. A MOHU a helyi önkormányzati társulásban nem szereplő területekről is ide szállítja a szemetet, miközben az állam nem biztosít plusz forrást a társulás tulajdonában álló lerakó bővítésére.






Engedély nélkül épül kikötő a balatonföldváriak kedvenc strandján, hiába tiltakoznak a helyiek

A balatonföldvári Nyugati Strand átalakítása a helyiek ellenkezése és több bírósági döntés ellenére is folytatódik. A kedvelt fürdőhely helyén épülő kikötő, amely a Kúria döntése szerint alkotmányellenes, tovább mélyíti az ellentétet a beruházók és a lakosság között, miközben a helyiek a Balaton környezeti kárainak súlyosbodása miatt is aggódnak.













A főváros úgy látja, még nem vesztett csatát a százmilliárdos kérdésben, a szolidaritási hozzájárulás befizetésében

Az Alkotmánybíróság ugyan nem hirdette ki győztesnek a Fővárosi Önkormányzatot a szolidaritási hozzájárulásról szóló, Budapest számára jelentős, százmilliárd forintos nagyságrendű jogvitában, de Kiss Ambrus főigazgató a HVG-nek azt mondta, több ponton mégis nekik adtak igazat a kormánnyal szemben, és az ügy még nincs lezárva.