Megállapodás a szerencsi cukorgyár elbocsátott dolgozóinak juttatásairól

Befejeződtek a Mátra Cukor Zrt. igazgatósága és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szerencsi cukorgyár szakszervezeti bizottságának tárgyalásai. A megbeszéléseken megegyeztek a gyári alkalmazottakat érintő szociális tervről - írja keddi számában az Észak-Magyarország.

  • MTI MTI
Megállapodás a szerencsi cukorgyár elbocsátott dolgozóinak juttatásairól

A Mátra Cukor Zrt. igazgatósága március 10-én jelentette be, hogy alapanyag hiányában bezárja a szerencsi gyárát. Mint a lapban olvasható, a cég a munkavállalók képviselőivel megállapodott a dolgozók szociális juttatásairól, amelyben a kollektív szerződésben rögzített végkielégítésen felüli kárpótlást garantál. E szerint a dolgozókat a kollektív szerződésben rögzített felmondási és végkielégítési tételeken túl 21 havi bruttó alapbérnek megfelelő kárpótlás illeti meg, s megkapják az eddig általuk használt eszközöket és szerszámokat is. A Mátra Cukor Zrt. a vállalkozóvá válás segítéséért átvállalja az ügyvédi, közjegyzői közzétételi díjakat. A cég 25 millió forintos keretösszeget biztosít átképzések támogatására - írta a napilap.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.