szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Magyarország a párizsi INSEAD üzleti iskola innovációs rangsorának 130-as listáján a 47. helyen áll, s ezzel a környező kelet-európai országok szinte mindegyike megelőzi hazánkat - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

Az átfogó - a világ legszegényebb államait is reprezentáló - listán a Magyarországnak osztott 47. hely több részindex összesítésén alapul. Bár az írás-olvasás terén a 13., a foglalkoztatás rugalmassága alapján pedig a 15. helyen állunk, a szerzők szerint az oktatási rendszerünk minősége alapján csak a 62., a munkahelyi képzés tekintetében pedig a 68. hely jár hazánknak, míg a menedzsment iskoláinkat a 77. helyre sorolták. Az állami szabályozás terheit tekintve a lista 86. helyére kerültünk. 

A lap megjegyzi: a kormány hatékonysága, a törvény uralma, illetve a korrupció ellenőrzése nevű rovatokban a magyar viszonyokra utaló adat nincs.
 
A Világgazdaság által közzétett lista szerint az első helyre az Egyesült Államokat sorolták, majd Németország és Svédország következik. A volt szocialista országok közül a legelőkelőbb, 29. helyet Észtország foglalja el. Magyarország csak Lengyelországot tudta lekörözni, hiszen a lengyelek az 56. helyen állnak a listán.

hvg.hu Karrier

A legjobb és legrosszabb szakmák toplistája

A filozófusok vagy a hentesek munkája jobb? Mi a helyzet a meteorológusokkal és a tűzoltókkal? Egy amerikai kutatásból kiderül, mely kritériumok alapján állították föl azt a 200-as listát, amely a legjobb és legrosszabb szakmákat rangsorolja. Íme az eredmények.

hvg.hu Karrier

A legkínosabb helyzetek az irodában

Minden szem rád szegeződik: átfut a fejeden, hogy talán vécépapír ragadt a cipőd sarkára vagy félregomboltad az ingedet? Kínos pillanatok, arcpirító helyzetek, amelyekben az a legnehezebb, hogy megőrizd humorérzékedet és hidegvéredet. Tippek.

Karrier

Karrier a tévénél: hogyan lehet befutni?

Habár az RTL Klub már tíz éves múltra tekint vissza, HR osztálya csupán egy éve van. Ennek ellenére bátran építenek az alkalmazottak ötleteire - mondta Siminszky Dóra HR vezető, akit többek közt arra válaszolt, hogy a műsorok gyártása során hogyan szervezik a munkát, miként tudják támogatni az egymástól szinte teljesen független igazgatóságokat.

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Kilopták a hangszórót a pásztói Mikulás hátuljából

Kilopták a hangszórót a pásztói Mikulás hátuljából

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat