„Mi a legfontosabb teendője a friss diplomásnak? Bejelentkezni a munkaügyi hivatalban segélyért” – a vicc persze túlzó, már csak azért is, mert az állást keresők ügyeivel foglalatoskodó intézmény neve is sokkal elegánsabb: a Jobcenter az a hely, ahol az egyetemről kikerült fiatal szembesülhet a valósággal. Vagyis azzal, hogy a válság e téren is megtette hatását: egyetemi, főiskolai végzettséggel nehezebb lett elhelyezkedni.
Németországban tavaly 290 ezren szereztek diplomát, az idén várhatóan ennél is többen lesznek, bár pontos számot a keresztféléves képzések, a laza egyetemi vizsgaszabályozás miatt még nem lehet tudni. A korábbi tendenciáknak megfelelően – mint azt a HVG-nek a szövetségi munkaügyi ügynökségnél elmondták – a végzettek mintegy 70 százaléka saját maga gondoskodik az elhelyezkedésről. Újságokban, egyetemi hirdetőtáblákon, interneten közzétett pályázatok alapján próbál állást találni, s csupán 30 százalékuk szorul a jobcenterek segítségére.
Mind a saját erőből, mind a közvetítők révén állást keresők esetében alapvető változás az elmúlt évekhez képest, hogy zuhanásszerűen visszaesett az érdeklődés a közgazdasági-pénzügyi szakokon végzettek iránt. Míg egészen tavaly nyárig a pénzügyi vagy üzemgazdászi szakokról egyenes út vezetett a nagyvállalatok, nagybankok jól fizetett állásaiba, addig ma nekik is ahhoz a módszerhez kell fordulniuk, mint ami a különböző bölcsész- és társadalomtudományi karokon végzett sorstársaik osztályrésze évek óta: számolatlanul írni a pályázatokat, s a huszadik elutasítás után is zokszó nélkül belevágni a huszonegyedikbe. Igaz, ehhez az említett munkaügyi hivatalok szolgáltatása keretében segítséget is kaphatnak: már három hónappal a diploma megszerzése előtt részt vehetnek tanfolyamokon, ahol elsajátíthatják az eredményes álláspályázat-írás titkait.
A siker a tapasztalatok szerint nagyrészt attól függ, milyen szakon végzett az illető. Mérnökök, különösen gépészmérnökök iránt nagy a kereslet, ők általában „még frissen”, vagyis az egyetemi hirdetőtáblákról elkelnek. Ez csak látszólag áll ellentmondásban a gazdasági válsághelyzettel. Az álláslehetőségek száma e téren is csökken, csakhogy az utóbbi évek divattrendje még mindig érezteti hatását: pszichológiát, szociológiát, „valami médiadolgot” tanulni sikk volt, viszont a műszaki tárgyak cikinek és nagyobb erőkifejtést igénylőnek számítottak, oda így eleve kevesebben jelentkeztek.
Könnyen el tudnak helyezkedni a végzős orvosok és pedagógusok is: előbbiek a viszonylag alacsony jövedelem okán (emiatt ugyanis az elmúlt években ezrével vándoroltak ki német orvosok például Angliába, üres kórházi álláshelyeket hagyva maguk után). A pedagógusok pedig azért, mert a tanárkodás korántsem oly népszerű: a magas kötelező óraszámok s a – különösen a nagyvárosokban – nehezen kezelhető diákok sokakat elijesztenek erről a pályáról.
A legnehezebb dolguk a különböző orchideaszakokon végzőknek van: a német egyetemi szleng a ritka, szép, de a fölösleges luxus kategóriájába sorolható tudományokat nevezi így. S míg a gazdaságilag jól menő években a sinológus vagy éppen etnológus is találhat munkát, megszorítások idején ezek a területek azok, ahol a takarékoskodást megkezdik.
Ezzel együtt Németországban az egyetemi-főiskolai végzettségűek körében a munkanélküliségi ráta az országos alatt marad (kevesebb mint fele a jelenleg 8 százalékos szintnek) – ez főleg a gyakornokság intézményének köszönhető. Hogy ez tényleg rászolgált-e a köszönetre, arról igencsak megoszlanak a vélemények: e rendszer lényege ugyanis abban rejlik, hogy a fiatalokat rövid, néhány hónapos munkaidőre veszik csak föl gyakornoki státusba, kevés fizetésért – s azzal az ígérettel, hogy ha érdemesnek bizonyulnak rá, véglegesítik őket. Ez azonban többnyire elmarad, viszont újabb három-négy-öt hónapot ajánlanak, újra csak néhány száz euró fizetésért – s ez alatt az idő alatt sem számít az illető munkanélkülinek.
WEYER BÉLA / BERLIN
