szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Májusban jelentette be a Hewlett Packard, hogy 27 ezer szűnik meg vagy alakul át a pozíciója. Lapértesülések szerint ezen felül további kétezer dolgozónak mondhatnak fel.

A Hewlett Packard azért vágott bele a 2014-ig tartó átszervezésbe, mert  a cég már évek óta rosszul szerepel a PPE listán. A PPE a „Profit Per Employee” rövidítést takarja, vagyis az egy dolgozóra eső (egy dolgozó által megtermelt) profit.  A legjobb ezen a téren egyébként a világelső Valve (csupán 180 dolgozóval kétszázmilliós profitot termelnek), de előkelő helyen van az Apple és az IBM is (49 000 dollár/dolgozó).

A kaliforniai vállalat egyébként összesen 350 000 főt foglalkoztat, és egyelőre nem adtak arra magyarázatot, hogy a korábban bejelentett 27 ezer fős átszervezést miért akarják 29 ezerre bővíteni. A HP már 8500 dolgozóval meg is egyezett úgy, hogy idő előtt nyugdíjazták őket.

Elemzők szerint ha a HP még 2000 embernek fel tud mondani, a cég körülbelül 200 millió dollárt tud pluszban megspórolni.

Rendőrség: Nem a szabadon engedett embercsempész okozta a súlyos autóbalesetet, hanem a testvére

Rendőrség: Nem a szabadon engedett embercsempész okozta a súlyos autóbalesetet, hanem a testvére

Már legalább ketten meghaltak a Los Angelesben tomboló tűzvészben

Már legalább ketten meghaltak a Los Angelesben tomboló tűzvészben

Die Welt: Új korszak kezdődik azzal, hogy Mark Zuckerberg besorolt Donald Trump mögé

Die Welt: Új korszak kezdődik azzal, hogy Mark Zuckerberg besorolt Donald Trump mögé

Megdöbbentő videó mutatja, milyen, amikor egy elegáns házat körülzár a Los Angelesben pusztító pokoli tűz

Megdöbbentő videó mutatja, milyen, amikor egy elegáns házat körülzár a Los Angelesben pusztító pokoli tűz