Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az IBM Data Storage Systems Székesfehérváron 180-nal növelte létszámát, miután a 1,5 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházáshoz az Új Széchenyi Terv pályázatán 370 millió forintos támogatást nyert.
A multinacionális cég magyarországi leányvállalata az idén második alkalommal fejlesztette az egész Európát és Észak-Amerikát kiszolgáló egység kapacitását. Az év elején elkezdett közel 1,5 milliárd forint értékű beruházáshoz a vállalat a nyáron 370 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán.
Az idén 15 éves fennállását ünneplő szolgáltató központ különleges helyet foglal el az IBM globális hálózatában: mindössze nyolc hasonló létesítmény működik az egész világon.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.