Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kedd reggel tárgyalták a Magyar Telekom első munkaügyi perét. A Rework Kft.-hez kiszervezett alkalmazottak júliusban perelték be a távközlési céget burkolt munkaerőkölcsönzés vádjával. A Magyar Telekom jogi képviselője a per megszüntetését kérte a bíróságtól, a hvg.hu-nak azonban nem nyilatkozott.
A per előzményei |
„A Magyar Telekom felelőssége, hogy a jogutódlást követően a kiszervezett alkalmazottaknak még csak választási lehetőségük sem volt, hogy végkielégítéssel a zsebükben távozzanak, vagy dolgozzanak tovább az új feltételekkel. Ehelyett - jóformán egy tollvonással -, a kiszervezés előtt egy hónappal, a 3 millió forintos törzstőkével alapított Rework Kft. állományába helyezték őket. A Rework többségi tulajdonosa egy Virgin szigeteken bejegyzett, Compaign Ltd.névre hallgató vállalkozás. A legtöbb munkatárs legalább húsz éve dolgozik a cégnél, ezért nem csoda, hogy lelkileg nagyon megviselte őket a kiszervezés. Voltak, akik elsírták magukat a hír hallatán" – emlékszik vissza Nádasi Franciska. Olvassa el cikkünket! |
Részlet a Magyar telekom cáfolatából |
Magyar Telekom néhány hónappal ezelőtti - a hvg.hu-hoz eljuttatott - cáfolatában kifejtette, hogy az ügyfélszolgálati és tudakozói tevékenységet érintő kiszervezés megfelel a jogszabályi előírásoknak. "Mindezek alapján teljes mértékben alaptalannak tartjuk a Magyar Telekomot érintő vádakat, valamint azokat a félelmeket, amelyeket egyes kiszervezett munkatársak fogalmaztak meg. Határozottan cáfoljuk, hogy július 1-jén elbocsátásokra kerülne sor, a Magyar Telekom a jövőben is számít a Rework alkalomazottainak munkájára. " |
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.