szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Novemberben már 157 képzőintézmény 877 szakképzéséből választhatnak a ROP-programra jelentkezők. A képzési díj 139 ezer forint, a vállalkozások ennek 60 százalékát, az alkalmazottak akár 80 százalékát is megkaphatják támogatásként december 31-ig.

A ROP tavaly elindult régióspecifikus szakmai továbbképzések és szakképzések támogatását teszi lehetővé vállalkozások, alkalmazottak és önfoglalkoztatók részére. A legtöbb, azaz 89 képzés a Közép-Magyarországi Régióban indult. A november elejei adatok szerint a támogatható képzések listáján 157  intézmény 877 képzése szerepel. Közel 300 kurzus már elindult, melyekre   3 700 fő jelentkezett, akikből hétszázan 115 kis- és középvállalkozás alkalmazottjaként járnak a kurzusokra. Háromezer fő az egyéb  alkalmazotti és önfoglalkoztatói körből kerül ki.  
 
A képzések folyamatosan zajlanak, jelenleg  2 462   fő vesz részt, legtöbben, 495 fő az Észak-Magyarországi  Régióból. A legnépszerűbb képzések közé tartoznak az OKJ-s szakképesítést adó kereskedő, eladó, valamint gépkezelői tanfolyamok. Eddig 12 ezer fő jelezte részvételi szándékát a képzési programban.  A jelentkezések megkönnyítése érdekében a VÁTI Kht. ez év október elején egyszerűsítette ennek menetét. Egy új informatikai fejlesztés segítségével a partner képzőintézmények egy internetes felületen követhetik a képzéseikre történő jelentkezéseket és ők maguk végezhetik az adategyeztetéseket is. A jelentkezőknek így elegendő a képzőintézményt felkeresniük a képzési és a támogatási szerződés megkötésére.

A támogatás mértéke vállalkozásoknál a képzési díj 60 százaléka, alkalmazottak és önfoglalkoztatók számára legfeljebb 80 százaléka, értéke maximum 250 ezer forint/fő. Az átlagos képzési díj, az eddigi adatok  alapján 139 000 Ft. A képzési programban 2005 és 2007 között összesen 5−7 ezer fő juthat támogatáshoz, melyből várhatóan 3−4 ezer fő  kis- és középvállalkozásból jön. A képzéseknek, amelyekbe előreláthatólag 2007 őszéig folyamatosan lehet bekapcsolódni, december 31-ig le kell zárulniuk.                   

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Vállalkozás

Közel 3000 milliárd forint uniós támogatás kisvállalkozásoknak

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési programjának fő nyertesei - a kormány szerint - magyar mikro-, kis- és középvállalkozások lesznek. A magyar cégek örökletes forráshiányát enyhítése érdekében, a kormány olyan programot dolgozott ki, amely összességében 3 000 milliárd forintot mozdít meg a következő hét–kilenc évben.

Vállalkozás

Duplájára emelik a csekély támogatások felső határát

A tagországok jövőbeli fejlesztéspolitikai lehetőségeit meghatározó uniós javaslat az MFB Rt. javaslatait és érvelését figyelembe véve, novemberben 100-ról 200 ezer euróra emeli a de minimis, másnéven csekély összegű támogatások felső határát, tájékoztatott Gál Péter, az MFB Rt. vezető közgazdásza, írja az OTS.