Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A franchise-t birtokló Zsidai-cégcsoportnak nem ez az első, de nem is az utolsó Jamie-étterme.
Ma nyílt meg az egykori Gozsdu Manó Klub, ismertebb nevén GMK helyén Jamie új étteremláncának első európai tagja, pizzériát eddig ugyanis csak Indiában működtetett. A franchise jogokat a tavaly a Várban nyílt Jamie’s Italianhez hasonlóan a Zsidai Group Kft., azaz Zsidai Zoltán Roy, a több ismert étterem között például a Spíler, illetve az ÉS bisztró tulajdonosának cégcsoportja birtokolja.
Takács J. Roland, a budapesti Jamie's Italian séfje elmondta, a pizzatészta alapja egy nagyon finom 00-s liszt, az alapanyagok többségét Olaszországból hozzák. A tésztát egy napig kelesztik, majd 400 fokon öt perc alatt sütik meg. A Jamie’s Italianhez képest a Gozsduban kevesebb főétel, viszont jóval több pizza kapható, utóbbiak kedvezőbb áron, mint a Várban: míg az Italienben 3 ezer forint alatt alig lehet pizzát enni, itt a legolcsóbb, mozzarellás-parmezános 1880 forintba, a legdrágább, pármai sonkás verzió pedig 2980 forintba kerül.
A nyitást beharangozó videóüzenetében jövőre újabb étteremnyitást ígér a magyaroknak Jamie.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.