Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jövőre a mostani 500 millió forintról 10 milliárd forintra növekszik a fejlesztési tartalék képzésének lehetősége, azaz, ha egy cég kellően nyereséges, és nagyobb beruházás előtt áll, akkor átmenetileg – akár 40 évig – nem kell megfizetnie a társasági adót. A lehetőséggel elsősorban az ingatlanberuházók járnak jól.
A fejlesztési tartalékképzés azt jelenti, hogy egy vállalat a jövőben vásárolt tárgyi eszközeire, még azok beszerzése előtt elszámolhatja azok értékcsökkenését/amortizációját adóalap-csökkentő tételként. Azaz a nyeresége egy részéből előfinanszírozza a tárgyi eszközök megvételét. Adózásban ez azt jelenti, hogy a nyereség feléig lehet képezni a fejlesztési tartalékot, de maximum 500 millió forintig, azaz ennek 9 százalékával csökkentheti a társasági adóját azonnal. Ez az 500 millió forint fog 2019 januárjától 10 milliárdra növekedni.
Ha egy vállalatnak 20 milliárd forint a nyeresége, akkor 9 százalékos adókulcs mellett 1,8 milliárd forint társasági adót fizet. Ha viszont a nyereség felére megképezi a fejlesztési tartalékot, akkor már csak 10 milliárd után kell az adót megfizetni, tehát 900 millió forintot.
Cserében viszont azt vállalja, hogy 4 éven belül a megképzett összeg értékéig – példánkban 10 milliárd forint beruházást hajt végre. Természetesen ezt a 900 millió forintos adómegtakarítást később vissza kell fizetni úgy, hogy annak a tárgyi eszköznek (gép, ingatlan, berendezés) az amortizációját majd nem számolhatja el, amire az adóalapcsökkentést korábban már igénybe vette.
Az adómegtakarítást ugyan vissza kell fizetni későbbi időpontban, de ez a konstrukció még így is egy kamatmentes kölcsönnek tekinthető, aminek futamideje 5 évtől akár 40 évig is terjedhet.
A Via Credit és a Corvinus Egyetem vizsgálatából az derült ki, hogy eddig évente 25-30 ezer vállalkozás vette igénybe a késleltetett adófizetést. Ezek a vállalkozások évente 40 milliárd forintnyi adófizetéstől mentesülnek – átmenetileg. A becslések alapján legrosszabb esetben is 5-6 év után fizetik meg az adót, míg legjobb esetben akár 30-40 évre is eltolhatják azt.
„Ezt a potenciált fogja katalizálni a jövő évi módosítás, várhatóan 3-4 százalékkal fog növekedni a mostani 25-30 ezres nagyságú igénybe vevők köre, ami darabszámban nem sok, de értékben nagyobb volument fog képviselni. Ez a réteg a nagyobb méretű vállalkozásokból tevődik össze, ahol eddig is milliárdos beruházások voltak, de nem vették igénybe a régi szabályok szerinti kedvezményt” – véli Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója.
A Via Credit várakozásai szerint az új szabályozásnak köszönhetően a mostani éves 400 milliárdos fejlesztésitartalék-képzés akár 700 milliárd forintra fog növekedni. A legkedveltebb beruházási formák pedig a hosszú amortizációs idő matt az ingatlannal kapcsolatos beruházási formák lesznek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.