Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Csányi Sándor igazságtalannak nevezte a tranzakciós illetéket.
Az OTP éves közgyűlése után reagált Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója arra a felvetésre, hogy 5-6 nagybank elég lenne Magyarországon. Erről Nagy Márton, az MNB elnökhelyettes beszélt egy konferencián.
A Portfolio beszámolója szerint Csányi vitatta ezt, és azt mondta: egy is bőven elég lenne. Az OTP egyébként egy levelet is írt már erről Nagynak, amelyben azt fejtették ki, hogy a bankrendszer – a jegybank bírálataival ellentétben – ma is hatékonyan működik Magyarországon.
Ennek némileg ellentmond, hogy kiderült, az azonnali átutalási rendszer valószínűleg mégsem tud a tervezett július 1-jei időpontban elstartolni, ekkor csak a tesztidőszak kezdődhet meg, mivel a bankok nem készültek fel rá. A portál szerint éppen az OTP kérhette azt, hogy kapjanak több időt a bankok, hogy megnyugtató módon tudják elindítani a rendszert.
A közgyűlés után Csányi beszélt a bank terveiről is. Annyit árult el, hogy az OTP további akvizíciókra készül, jelenleg három bankról folynak tárgyalások. Ezt követően azonban megállnak.
A további bankvásárlásokkal indokolta egyébként Csányi azt is, miért fizet kevés osztalékot az OTP. A részvényenként számított 220 forint körüli érték azt jelenti, hogy a tárgyévi eredményből 61,32 milliárd forintot fizet a bank. Tavaly egyébként egymilliárd eurót meghaladó konszolidált adózott eredményt ért el a bank, ennek több mint harmadát – 38 százalékát – adták a külföldi leányvállalatok. A bankvezér kiemelte: annak ellenére lett magas a profit, hogy Magyarországon és Szlovákiában is bankadóval sújtják a pénzintézeteket, nálunk ráadásul még tranzakciós illetéket is fizetnie kell a banknak. Néhány hete ugyan a Pénzügyminisztérium azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy ezt a háztartási számlatulajdonosok esetében egy kis összegű átalány váltsa ki, ám ezt a fideszes Bánki Erik javaslatával félresöpörték, mondván most a családvédelmi akcióterv intézkedéseire kell a pénz. Csányi a tranzakciós illetéket rendkívül igazságtalannak nevezte.
(Portfolio)
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.