Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Egy új szintet helyezne a kormány a közmunka és a munkaerőpiac közé: start szociális szövetkezetek segíthetnék elhelyezkedni az egykori közmunkásokat.
Szociális szövetkezetekbe terelné a kormány az eddigi közmunkásokat – ez derül ki a 2020-as költségvetést megalapozó törvényjavaslatból. A salátatörvény tervezete úgy rendelkezik, hogy start szociális szövetkezet néven jönnének ezek létre.
Az indoklás szerint az lesz a feladatuk, hogy továbbvigyék „a közfoglalkoztató önkormányzat és annak közfoglalkoztatottjai által kialakított viszonyt”, és így a volt közmunkások „a piaci foglalkoztatás felé következő lépcsőt képviselő szociális szövetkezet keretein belül, de még a (korábbi) közfoglalkoztató önkormányzat közreműködése mellett részesülhessenek foglalkoztatásban”. Az önkormányzat feladata, hogy támogassa a szövetkezeti taggá vált volt közmunkások visszatérését a munkaerőpiacra.
Az új fajta szövetkezet alapításában és működésében részt kell vennie annak az önkormányzatnak, amely a közmunkások foglalkoztatója volt, és az alapítói között kell lennie legalább egy közmunkásnak is.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A sürgősségi osztály korszerű, légtechnikával felszerelt műtőjét most raktárként használják.