Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A beruházás várhatóan jövőre indul, igen fontos céllal: az ásványkincsek hamarabb kerülhetnének a tanzániai kikötőkbe.
Várhatóan 2020-ban fog elkezdődni az a világgazdaság szempontjából is számottevő afrikai útépítés, amelyben a Duna Aszfalt is részt vesz – írta a G7.
A korábban 473 millió dollárosra, hazai viszonylatban kb. 137 milliárd forintosra tervezett beruházás igen fontos célt szolgál, két héttel lerövidítené ugyanis a kongói ásványkincsek szállítását a tanzániai kikötőkbe. A projekt az apja révén ghánai származású magyar üzletemberhez, René Hutton-Millshez köthető.
A lap emlékeztet, hogy egy 182 kilométer hosszú útról van szó, amit az állami tulajdonban lévő Dél-Afrikai Fejlesztési Bank finanszíroz. A megépítéséről szóló szerződést 2016-ban írták alá Zambia fővárosában, Lusakában.
Az aláírásról a Külgazdasági és Külügyminisztérium is beszámolt, és szintén a KKM erősítette meg tavaly, hogy a Szíjj László tulajdonába tartozó Duna Aszfalt konzorciumi tagként részt vesz a projekt megvalósításában. "A Duna Aszfalt az egyik legjelentősebb építőipari céggé vált Magyarországon, mióta a Fidesz van hatalmon. Tarol a közbeszerzéseken, és hét év alatt 19 milliárd forintról 130 milliárdra nőtt a bevétele" – írta a G7.
A lap most hozzájutott egy reklámvideóhoz, amit maga René Hutton-Mills küldött el, és amelynek végén a Duna Aszalt logója is feltűnik, méghozzá olyan intézmények közt, amik a videó szerint „közösen építik a kongói-zambiai jövőt”.
Arra azonban sem a projekt ötletgazdája, sem a Duna Aszfalt nem tért ki, hogy a reklámot pontosan mire fogják használni.
A projekt jelenleg a kivitelezés előkészítéséhez szükséges műszaki felmérések, tervezések és tanulmányok elkészítésének fázisában van, ezek azonban időigényesek a fejletlen afrikai infrastruktúra miatt és „a kollégák, elsősorban a helyi alvállalkozók nagy nehézségekkel küzdenek” – tudatta a magyar cégcsoport.
A G7-nek küldött levelükben azt is elárulták, hogy a beruházásban a Duna Aszfalt a projektfejlesztés szakmai és pénzügyi támogatójaként vesz részt, de konkrét összeget nem közöltek. A projektet elsődlegesen banki hitelből fedezik, de szerepet vállal a finanszírozásban “magánbefektetés és afrikai projektek finanszírozására létrejött pénzügyi szervezetek és alapok” – tették hozzá.
A Duna Aszfalt azt is megemlítette, hogy a magyar szakemberek a projekt minden elemében részt fognak venni, így a tervezésben, a kivitelezésben, a pénzügyi források felkutatásában és a projektmenedzsmentben is.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.