szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy budai címen érnek össze a szálak.

Száraz Istvánhoz, az Origo volt tulajdonosának nevéig jutott el az Mfor, amikor azt próbálta kideríteni, ki állhat az MKB új tulajdonosa mögött. A bank tulajdonosi körébe egy héttel ezelőtt került az Uncia Alpha Kft., amely Szíjj Lászlótól vásárolta meg az MKB részvényeinek 32,9 százalékát tulajdonló BanKonzult Finance Zrt.-t. Az erről szóló közleményt a Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. adta ki, mondván az általa kezelt Uncia Magántőkealap közvetett befolyást szerzett a bankban.

Az eladó beazonosítása azért nehéz – jegyzi meg a portál –, mivel az Uncia Magántőkealap befektetési jegyeinek tulajdonosi összetételét nem közölte a Quartz. Az Mfor azonban a hozzáférhető céginformációs adatbázisok alapján azt derítette ki, hogy a Quartz minősített többségi tulajdonosa a Dry Immo Ingatlankezelő, a másik pedig a DryCom Kft., utóbbi most is Száraz István tulajdonában van, előbbi pedig már a Felis Tőkealapé, ám Száraz továbbra is vezetője.

Száraz 2016-ban vásárolta meg az Origót, majd egy évvel később eladta a hírportált működtető New Wave Media Csoportot a Magyar Stratégiai Zrt.-nek, amelynek egyetlen tulajdonosa Matolcsy György jegybankelnök fia, Ádám.

Ennél most érdekesebb, hogy mind a Quartz, mind az Uncia, mind a Dry cégek, mind a Felis ugyanazon a budapesti címen van bejegyezve. Sőt, a Quartz által kezelt másik két alap közül is az egyik (a másikról nem állnak rendelkezésre információk). A Quartz, az Uncia Alpha és a Klau10 Invest közül mindháromnak Valkó Mihály a vezetője – ő az a szolnoki magánszemély, aki 2014 márciusáig az MKB érdekeltségébe tartozó CarNet Invest Zrt.-nél dolgozott, majd a Heim Péter egykori Századvég-vezér által (Hemisphere néven) alapított ABC Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatóságában ült.

(Mfor)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megérkezett hozzánk a hátsókerék-hajtású új Skoda, az elektromos Enyaq

Megérkezett hozzánk a hátsókerék-hajtású új Skoda, az elektromos Enyaq

Tűzgömb jelent meg Japán felett, akkora, hogy beragyogta az éjszakát – videó

Tűzgömb jelent meg Japán felett, akkora, hogy beragyogta az éjszakát – videó

Kína korlátozza a ritkaföldfémek exportját

Kína korlátozza a ritkaföldfémek exportját