szerző:
hvg.hu

Háborog a Rudas fürdő férfi törzsvendégeinek egy része, mert péntekenként mostantól csak 12:45-ig tart a kötényes – praktikusan meztelen – férfinap a törökfürdőben. Utána már kötelező a fürdőruha és a koedukált rendszer.

A fürdő a zabolátlan szexszel és a több vendéggel magyarázza a lépést – írta a 444.hu.

„Munkaidejük végén számos férfi – családapa és választópolgár – használta találkozásra és hétlezáró kiengedésre, beszélgetésre a patinás fürdőt, barátságok szövődtek az ebben az időben idelátogatók között. Most, hogy a fürdő vezetése érdemi egyeztetés nélkül ezt a meghatározó idősávot kívánja átengedni a fürdőruhás turizmusnak, a fürdőkultúra komoly veszteséget szenved: a rendszeres találkozókat, baráti csevegést, eszmecserét immáron felváltja a szemét meresztő, értetlen üresség” – idézte a portál a Rudas egyik törzsvendégét, aki a napokban indított online petíciót.

©
A megrendültségének az az oka, hogy a fürdő vezetése megváltoztatta az eddigi rendet: pénteken, ami a törökfürdő részen hagyományosan férfinap volt, amikor a vendégek kötényben – vagyis a gyakorlatban meztelenül – fürdőzhettek, mindezt csak ebédidőig tehetik ezentúl. Délután egytől ugyanis fürdőnadrágot kell húzni és nők is bejöhetnek.

A petíció szerint „nyilvánvalóan lehet azt mondani, hogy fürdőruhában is lehet gőzt kiengedni a hét végeztével, de azok számára, akik megszokták és megszerették a »kötényes« Rudast, elképzelhetetlen, hogy hogyan lehetne ugyanezt a kötetlen hangulatot olyan kényelmetlenségek ellenére megőrizni, amelyek a fürdőruha egésznapos hurcolásával, nem higiénikus viselésével, majd a vizes ruhadarab további cipelésével járnak.”  A törzsvendégek közül néhányan egy Facebook-csoportot is létrehoztak a témában.

A Rudast fürdő reakciójában arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a péntek délutánt koedukálttá tették, „az ún. törökfürdő részen hétfőn, szerdán és csütörtökön reggel 6 órától, este 8 óráig az urak részére továbbra is biztosított a kötényes fürdőzés, a hölgyeké a keddi nap”.

A változtatás igazi oka a fürdő szerint a turistáktól várható bevételek, illetve az, hogy a férfivendégek egy része a fegyelmezés ellenére rendszeresen mások előtt szexelt: „Döntésünket mind a megnövekedett turistaforgalom, mind az elharapózott nyíltszíni szex megakadályozása is befolyásolta. Sajnos a megerősített biztonsági szolgálat sem tudta egyértelműen ezeket a közerkölcsöt sértő jeleneteket megakadályozni, viszont a többi vendégünk pihenési, relaxációját már zavarta volna az ennél nyomatékosabb biztonsági szolgálat megléte” – idézte a fürdőt a 444.hu.

Azt a petíció szerzője is elismerte, hogy korábban elszabadultak a dolgok nyilvánosdugás-fronton, de állítása szerint egy ideje már javult a helyzet: „Bár kb. 1,5 éve kicsit tényleg elszabadult a dolog, de azt egészen jól kezelte a fürdővezetés és a biztonsági őrök alkalmazásával le lett szoktatva a többség arról, hogy szexelésre használja a fürdőt. (...) kb 1 éve nem láttam már problémát ez ügyben” – olvasható a 444.hu portálon.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csak páros számokat húztak ki az ötös lottón

Csak páros számokat húztak ki az ötös lottón

A Zeneakadémián tart beszédet Orbán Viktor október 23-án

A Zeneakadémián tart beszédet Orbán Viktor október 23-án

Különös ígéretet tett a Türk Tanácsban Orbán

Különös ígéretet tett a Türk Tanácsban Orbán

"Harcolj a rossz döntések ellen!" – Orbán levelet írt a fideszes önkormányzati politikusoknak

"Harcolj a rossz döntések ellen!" – Orbán levelet írt a fideszes önkormányzati politikusoknak

Itt biztosan megtalálja kedvenc Nintendo-játékait, és játszhat is velük

Itt biztosan megtalálja kedvenc Nintendo-játékait, és játszhat is velük

Tíz éven át csicskáztatta, megnyomorította áldozatát, öt évet kapott

Tíz éven át csicskáztatta, megnyomorította áldozatát, öt évet kapott