Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A többes katás jogviszonyokat szeretnék rendezni.
A munkaviszony ellenőrzésén túl a többes katás jogviszonyok kerülnek majd célkeresztbe – nyilatkozta a pénzügyminiszter az Mfornak. Varga Mihály azt mondta, a 360 ezres katás adózói kör nem jelent ugyanennyi vállalkozót, ezért azok a vállalkozások számíthatnak kedvezőtlen változásokra, amelyek több katás érdekeltséggel is rendelkeznek, például egyéni vállalkozóként és társas vállalkozás tagjaként.
A miniszter szerint az új intézkedések, amelyek a katás adózói körbe tartozást, nem pedig magát az adózást érintik, 2020 közepén léphetnek hatályba. Varga Mihály szerint ugyanis nem lenne elegáns év közben módosítani a szabályokon.
Korábban Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is nyilatkozott a várható változásról. Vele is konzultált a kormány az átalakításról. Ő arról beszélt, azért van szükség a korrekcióra, mert a kata már a versenyképességet rombolja. Arról van szó, hogy miközben a munkaadók egy része a törvénynek megfelelő munkavállalói jogviszonyban foglalkoztatja a dolgozóit, más cégeknél katába kényszerítik az alkalmazottat azokban a munkakörökben, amelyeket pedig a munkajogi szabályok szerint munkavállalóként kellene ellátni. Magyarul csalnak. Ezzel pedig versenyhátrányba hozzák a törvényi előírásoknak megfelelően foglalkoztató cégeket.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.