Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Egy olaszországi ügylet miatt került bajba a CIG.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 50 millió forint bírságot szabott ki a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-re (CIG EMABIT) a kezesi biztosításokkal kapcsolatban feltárt jogsértések miatt, emellett a jegybank elutasította a biztosító helyreállítási tervét és április közepéig új terv benyújtására kötelezte a társaságot.
Az MNB pénteken, tőzsdezárás után kiadott tájékoztatása szerint a január 6-án benyújtott helyreállítási tervet azzal az indokkal utasították el, hogy az abban szereplő egyes lényeges adatok megalapozatlannak bizonyultak. Így a terv nem volt alkalmas annak érdemi alátámasztására, hogy a CIG EMABIT a jogszabály által előírt határidőben helyreállítsa a szavatolótőke-megfelelését. Szavatolótőke-helyzetének rendezéséig a biztosító nem köthet új biztosítási szerződéseket, a régieket nem hosszabbíthatja meg, és nem fizethet osztalékot.
A jegybank a szintén pénteken publikált másik határozatában egyebek mellett kötelezte a CIG EMABIT-ot, hogy az olaszországi piacon végzett tevékenységéhez kapcsolódóan alakítson ki és működtessen olyan, a jogszabályoknak megfelelően támogató kárrendezési folyamatot, amelyben a beérkező kárigényeket megfelelően kezelik, a biztosítási szerződésekben vállalt kötelezettségeket teljesítik. Az MNB jogsértéseket állapított meg a termékbevezetési folyamattal kapcsolatban is. Emellett a CIG EMABIT-nak át kell dolgoznia információs rendszerét és át kell alakítania belső kontrollrendszerét.
A bírság mértékét súlyosbította, hogy a CIG EMABIT irányítási, belső kontroll- és kockázatkezelési rendszernek alapvető hiányosságai voltak az olaszországi kezesi biztosításainál, a jogsértés huzamosabb ideig állt fenn, és mindez jelentősen késleltette a biztosító ügyfelei számára a szolgáltatások teljesítését. Enyhítő körülmény volt ugyanakkor, hogy a biztosító megkezdte az MNB által feltárt hiányosságok egy részének korrekcióját - közölte a jegybank.
A CIG olaszországi termékeinek forgalmazását 2019 októberében függesztették fel, miután kiderült: a biztosító több mint 300 millió euró erejéig rendelkezett viszontbiztosítási szerződéssel az Africa Re-vel, amelyről ez a társaság közölte, hogy hamisítvány.
A CIG EMABIT tulajdonosa a BÉT-en jegyzett CIG Pannónia Nyrt., a társaság legnagyobb részvényese 24,85 százalékos tulajdonrésszel Mészáros Lőrinc tőzsdei holdingja, az Opus Global, másik nagy részvényese a Bayer Józsefhez köthető Vinton Vagyonkezelő Kft.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.