Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ahogy feloldották a boltok nyitvatartási korlátozását, elkezdett visszatérni az élet a magyar kiskereskedelembe, de még csak lassan – ezt olvashatjuk ki a Központi Statisztikai Hivatal most közzétett, a májusi forgalomról szóló adataiból.
A kiskereskedelmi üzletek forgalma 2,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, de ez az esés egyedül annak tudható be, hogy az üzemanyag-forgalom 13,8 százalékkal visszaesett.
Logikus: ha kevesebbet kell autózni, kevesebb benzin fogy, enni viszont ugyanúgy kell a járvány alatt, mint korábban.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 1,8 százalékkal nőtt a forgalom. Ezen belül az élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma 3,3 százalékkal nőtt, az étel-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 2,1 százalékkal csökkent.
Az is látszik a számokon, hogy a nem élelmiszer-kiskereskedelemben egyre több üzlet kinyitott. Ebben a szektorban összességében 0,7 százalékkal nőtt a forgalom. Ezen belül az iparcikkekből 13, bútorokból és műszaki cikkekből 5,3 százalékkal több fogyott. A könyveket és a számítástechnikai termékeket kevésbé vették, ott 10 százalékos volt a visszaesés, a gyógyszerekből 15 százalékkal kevesebbet vásároltak – valószínűleg még március–áprilisban jó előre bevásároltak sokat –, a ruhákból és cipőkből 40, használtcikkekből pedig 45 százalékkal kevesebbet vettek, hiszen ott a hónap nagy részében még zárva volt a legtöbb bolt.
A csomagküldő és online kiskereskedelem 59 százalékkal bővült. Ott évek óta minden hónapban kétszámjegyű növekedést mértek, vagyis nem csak a járvány volt a látványos bővülés oka, de ez az emelkedés nagyobb, mint a pandémia előtti.
2020 első öt hónapjában összesítve 1,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2019 január–májusához képest. Az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma 5,9 százalékkal nőtt, a nem élelmiszer-kiskereskedelemé 1,5 százalékkal nőtt, az üzemanyag-kereskedelem pedig 11,3 százalékkal visszaesett.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.