Oroszi Babett
Oroszi Babett
Tetszett a cikk?

Miközben a világ a koronavírus-járványra figyelt, a nagy NER-építőcégeknél ment tovább az élet, mint a vírus előtt. Szíjj László, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Paár Attila társaságai a válság kezdete óta mintegy 800 milliárd forintnyi tenderen szerepeltek sikeresen, de nemcsak innen érkezett pénz, több támogatási programban is jutottak nekik források, bár ezek aprópénznek tűnnek az állami megbízások mellett.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

A koronavírus-járvány kitörése után az állam szinte rögtön előállt több támogatási programmal, a cél az volt, hogy segítsék a bajba került vállalkozásokat. A bérkompenzáció mellett indított projekteket a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) is, a két szervezet százmilliárdokat fordított erre a célra.

A programok jórészt mindenkinek szóltak, ennek megfelelően megérkeztek a kasszához a NER-hez köthető cégek is, a pénz egy része hozzájuk került. A lóláb leginkább a Magyar Turisztikai Ügynökségnél lógott ki, amely a válság kezdete után nem sokkal jelentette be, kik és mennyi pénzben részesültek abból a forrásból, amelyet szállodaépítésre, -bővítésre, -felújításra szántak.

A programot még a járvány előtt írták ki, de egyértelmű volt, hogy ebben a helyzetben kiemelt szerepe lesz abban, hogy a padlóra került ágazat vállalkozói hogyan élik túl a 2020-as évet. Bő 83 milliárd forintot osztottak ki, a listát a 24.hu összesítette. Így derült ki, hogy a legnagyobb nyertes Mészáros Lőrinc lett: az Opus Global Nyrt.-n keresztül a felcsúti dollármilliárdos érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels 14 vidéki szállodájának felújítására összesen 17,7 milliárd forintot kapott, akkora támogatás senkinél sem landolt, mint az ország legnagyobb turisztikai vállalkozójánál.

Orbán Viktor és Garancsi István
Túry Gergely

A nyertesek között volt Garancsi István Market-alapító, Csányi Sándor OTP-vezér és Hernádi Zsolt Mol-elnök-vezérigazgató tihanyi projektje, egy Szíjj Lászlóhoz, a Duna Aszfalt vezetőjéhez köthető cég keszthelyi, bükfürdői és soproni beruházásai, de kapott pénzt Tiborcz István üzleti partnere, Paár Attila is.

A lista így alakult:

  • Mészáros Lőrinc érdekeltségei, 17,7 milliárd forint: Hunguest Hotels 14 vidéki szállodájának felújítása
  • Garancsi István, Csányi Sándor, Hernádi Zsolt érdekeltsége, a CDHT Hotel Projekt Kft., 8,6 milliárd forint: Tihanyi Kastélyszálló és Tréningközpont Hotel megépítése
  • Szíjj László érdekeltsége, az Advenor Hotel Kft., 8 milliárd forint: ötcsillagos keszthelyi hotel fejlesztése (4 milliárd forint), Greenfield Hotel Bükkfürdő felújítása (2 milliárd forint), soproni Hotel Promus Winehouse, Conference & Spa kialakítása (2 milliárd forint)
  • Paár Attila érdekeltsége, a Pannon Tessera Hospitalis Zrt., 3,987 milliárd forint: keszthelyi Helikon Hotel felújítása

Ezzel pedig el is vitték a források majdnem felét. A turisztikai ügynökség emellett kompenzációt is kínált az elmaradt foglalások után, az egyik legnagyobb nyertes – szintén a 24.hu cikke szerint - itt is Mészáros Lőrinc lett: a Hunguest Hotels kilenc szállodája kapott pénzt, közel 300 millió forintot.

Saliris Resort Spa
MTI / Komka Péter

Az MTÜ mellett a Külgazdasági és Külügyminisztérium is indított programot a vírus miatti visszaesés hatásainak ellensúlyozására. A legnépszerűbb az úgynevezett versenyképesség-növelő támogatási program volt – még úgy is, hogy ez az MTÜ-nél forgó összegeknél szerényebb támogatásokat kínált. Első körben például maximum 287 millió forintot lehetett nyerni. A forrásból beruházásokat kellett megvalósítani, a feltételek között szerepelt továbbá, hogy a társaságok megtartsák a bázislétszámot.

Ezen a programon jóval kisebb arányban szerepelt a NER, bár az nem egészen világos, hogy ezeket a cégeket mennyiben érintette a koronavírus-járvány. Mészáros Lőrincnek két társasága nyert, a keményítőgyártó Viresol és a kukoricafeldolgozó Kall Ingredients, Garancsi Istvánnak egy érdekeltsége, a pénzszállító Criterion. Fent van a listán továbbá Matolcsy György fiának cége, a Balaton Bútor, és a nyertesek közé befért még a felcsúti stadion pályáját építő Pharos '95, vagy épp a Valton-Sec biztonsági cég. A másik, nagyvállalatoknak szóló program listáján pedig egyetlen, klasszikus NER-es céget sem találtunk.

  • Viresol Kft. (Mészáros Lőrinc): 220,1 millió forint
  • Kall Ingredients Kft. (Mészáros Lőrinc: 67,1 millió forint
  • Criterion Kft. (Garancsi István): 287,2 millió forint
  • Balaton Bútor Kft. (Matolcsy Ádám): 287 millió forint
  • Pharos '95 Kft.: 213,4 millió forint
  • Valton-Sec: 282,4 millió forint

Az is igaz viszont, hogy a jackpotot nem ezek a programok jelenthették, sokkal inkább a közbeszerzések. Összesen hat építőipari céget néztünk meg (Szíjj László Duna Aszfaltját, a Mészáros család főbb érdekeltségeit, a Mészáros és Mészáros Kft.-t, az R-Kordot és a Fejér B.Á.L.-t, illetve Garancsi István Market Zrt.-jét és Paár Attila WHB nevű vállalatát), amelyek már-már rekordösszegű tenderen futottak be.

Tavaly április óta mintegy 800 milliárd forint értékben hoztak el megrendeléseket egyedül vagy konzorciumban.

Ebben vannak olyan keretszerződések is, amelyeknek a végösszege később dől el, ám ha ezektől megtisztítjuk az adatot, akkor is jelentős összeget kapunk: így több mint 500 milliárd forintról van szó.

A legtöbb pénzt a Duna Aszfalt hozta el egyedül, illetve konzorciumban, a keretmegállapodásokkal együtt mintegy 580 milliárd forintot, anélkül 310 milliárdot. Keretmegállapodás alatt a Magyar Közút Zrt. gigatenderét értjük, az állami cég bizonyos időszakonként ír ki közbeszerzéseket az országos úthálózat felújításaira. Az országot több részre osztják, ezekre területeként 60-80 milliárd forintnyi forrást szánnak. A legutóbbi ilyen tenderen 2020 decemberében hirdettek nyerteseket, a keretösszeg 400 milliárd forint volt.

A Duna Aszfalt négy területen lett nyertes, ami összesen 270 milliárd forint értékű munkát jelent. Ezért viszont még versenyezniük kell a további nyertesekkel, köztük a Strabaggal, a Colassal és még két társasággal, így ebben az esetben egyáltalán nem biztos, hogy az összes pénzt a Duna Aszfalt hozza el.

Mészáros Lőrinc, Szíjj László és Orbán Viktor meccset néznek
Túry Gergely

Egyedüliként futott be ugyanakkor Szíjj László vállalata más, szintén sok tízmilliárd forintos közbeszerzésen – és ezt már biztosra is vehetik, itt már nem kell versenyezniük senkivel. Ilyen a paksi atomerőmű-beruházással összefüggésben épülő Duna-híd. A híd Kalocsa és Paks között épül, amelyhez úthálózatot is kell építkezni. Mindkét munkát a Duna Aszfalt nyerte, ezzel pedig egy 92 milliárdos megbízás lett az övé.

Majdnem ugyanennyi pénzt, 90,5 milliárdot fizet a Duna Aszfaltnak és a vele együtt induló Strabagnak a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az M6 autópálya Bóly–Ivándárda közötti, 20 kilométernyi autópálya megépítéséért. Ez az M6-os horvát határig vezető szakaszát jelenti. Az eredetileg becsült értéknél 12 milliárd forinttal drágább ajánlattal nyert a két cég.

A társaság további, 10 milliárd forint feletti közbeszerzései:

  • 44 milliárd forint: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában döntően új nyomvonalon létesül négysávos út 36 kilométeren Pápa és Győr között. A Pápa és Tét közötti déli szakaszt a Duna Aszfalt építi, továbbá azt a bekötőutat is, amely a pápai repteret csatolja be a 83-ashoz.
  • 21 milliárd forint: szintén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában négysávos út épül Borsodban, 20 kilométeren
  • 11,4 milliárd forint: tesztpálya kivitelezési munkái Zalaegerszegen (ezzel kapcsolatban még egy közbeszerzés szerepel a Duna Aszfalt neve mellett, hasonló értékben, az viszont nem egyértelmű, hogy a két közbeszerzés különálló-e, vagy ugyanazt takarja, így azt nem számoltuk).

A Duna Aszfalthoz képest a Mészáros család érdekeltségei már-már szégyenben is maradtak az általuk összesen elnyert 140 milliárd forint értékű közbeszerzéssel. A különbség oka, hogy nekik 2020-2021-ben nem voltak százmilliárd forint körüli projektjeik. De panaszkodni ők sem panaszkodhatnak. Az R-Kord például 47,2 milliárd forintot kapott a Strabag Rail nevű céggel konzorciumban a Püspökladány–Biharkeresztes vasútvonal villamosítására, további 24,2 milliárd forintot pedig a Budapest–Hegyeshalom közötti vasúthálózaton végzett munkáira.

A Mészáros és Mészáros Kft. 9,3 milliárd forintért folytathatja a Fertő tavi átépítéseket, ezekről ebben a cikkben olvashatnak, a Fejér B.Á.L. pedig 17,5 milliárd forintért dolgozhat az Országos Széchényi Könyvtár raktárán. Utóbbit a WHB-val közösen vitték el, amely összesen ezen kívül további 63 milliárd forintot nyert. Legnagyobb munkájuk 54,3 milliárd forint, és a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épülettömbjének felújítását foglalja magában. A WHB ezt konzorciumban nyerte el egy másik céggel.

A Market hozzájuk képest keveset nyert, összesen 15,8 milliárd forintot. Ezt három tenderrel húzta be, ebből a legnagyobb, 14,9 milliárdos volt, és a Citadella felújítása a feladat – egy másik céggel, a ZÁÉV-val közösen.

A közbeszerzések listáját erről a linkről tölthetik le.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!