Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Ritkán történik meg, hogy a jegybank egy állami többségi tulajdonú céget bírságoljon a szabálytalanságok miatt, de most egymillió forintra büntette az MNB a Kartonpackot.
A Magyar Nemzeti Bank 1-1 millió forint felügyeleti bírsággal sújtotta a Kartonpack és az OTT-ONE tőzsdei kibocsátókat, mert nem tették közzé az éves jelentéseiket határidőn belül.
A Kartonpack története azért különösen érdekes, mert egy olyan cégről van szó, amelyben a legnagyobb tulajdonos a magyar állam – a Budapest Értéktőzsde honlapján lévő adatok szerint a részvények 61 százaléka az állami MNV Zrt.-é. A céget tavaly áprilisban a járvány miatti veszélyhelyzetre hivatkozva állami felügyelet alá vették, de hogy miért volt szüksége az államnak a járvánnyal összefüggésben egy dobozgyárra, az sem akkor, sem azóta nem derült ki. Ez után a kirendelt kormánybiztos gyorsan leváltotta a vállalat vezetőit. Még abban a hónapban új könyvvizsgálót választottak, az éves beszámoló elfogadását határidőn túlra, az auditálási feladatok elvégzése utánra ígérték – emiatt már akkor felfüggesztették a tőzsdei kereskedést a cég részvényeivel.
Csakhogy a beszámoló nem készült el azóta sem: nemhogy a 2019-ről szóló jelentéssel nem készültek el, a 2020-as első félévit sem adták le.
Az MNB a kedden közzétett határozatában ismételten felszólította a Kartonpackot, hogy legkésőbb december 31-ig tegye közzé 2019. és 2020. évi éves jelentését, illetve a 2020. I. félévéről készített féléves jelentését. A rendszeres tájékoztatási kötelezettségének megsértése miatt a jegybank 1 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a cégre.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.