Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A versenyhivatal szerint az, hogy az áruházlánc a beszállítóira mutogat, nem segít a több mint egymillió magyar cukorbetegen.
Pénteken folytatódott a Gazdasági Versenyhivatal–Lidl-összefeszülés, mely azért indult, mert a GVH megállapította, hogy az áruházlánc több olyan péksüteményt is teljes kiőrlésűként árusított, melyekben a teljes kiőrlésű liszt tartalma nem érte el a törvényben előírt szintet. A Lidl Magyarország erre közleményben kifogásolta a büntetést, és a beszállítóira hárította a felelősséget.
A GVH pénteken viszontválaszt juttatott el a szerkesztőségünkhöz, melyben a következőt írják:
„A KSH adatai szerint Magyarországon több mint egymillióan élnek cukorbetegséggel. A Gazdasági Versenyhivatal eljárása azért indult, mert cukorbeteg fogyasztók fordultak a versenyhatósághoz, a Lidl kifogásolt kereskedelmi gyakorlata miatt. A cukorbetegséggel élők számára rendkívül lényeges, hogy milyen összetevőkből álló élelmiszereket, péksüteményeket fogyasztanak, ez ugyanis alapvetően befolyásolja az egészségüket, illetve életminőségüket.
A vállalkozásoknak a kereskedelmi kommunikációjuk kialakítása során figyelmemmel kell lenniük arra, hogy a fogyasztók miként fogják értelmezni üzenetüket, és nem várhatják el fogyasztóktól, hogy az állítások valóságtartalmának utánajárjanak. Különösen igaz ez, hogyha sérülékeny, például beteg fogyasztókról van szó. A Gazdasági Versenyhivatal mindenben a cukorbetegek oldalán áll, az eljárásával és döntésével pedig a sérülékeny, cukorbetegséggel élő fogyasztókat védi.”
A közleményben a GVH azt is írja, sajnálatos, hogy a Lidl a reagálásában a beszállítójára hivatkozott. A versenyhivatal felhívja a figyelmet: ezzel kapcsolatban fontos, hogy az Európai Parlament és a Tanács 1169/2011/EU rendeletének 8. cikke egyértelműen előírja, hogy „az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásért felelős élelmiszer-vállalkozó az a vállalkozó, akinek neve vagy cég neve alatt az élelmiszert forgalomba hozzák”. Az GVH eljárásában vizsgált termékek pedig a Lidl saját márkás termékei voltak.
A GVH Versenytanácsa a határozatában eltiltotta a Lidl Magyarországot a „teljes kiőrlésű” termékekkel kapcsolatos jogsértő gyakorlat további folytatásától. A versenyhivatal elnöke, Rigó Csaba Balázs pedig versenypártolási javaslatban kezdeményezi a „teljes kiőrlésű” termékekkel kapcsolatos jogszabályi előírások felülvizsgálatát, illetve kiterjesztését. A GVH vizsgálja továbbá más kiskereskedelmi áruházláncok „teljes kiőrlésű” termékekkel kapcsolatos tájékoztatási gyakorlatát is.
Utóbbi lépéseket minden bizonnyal azért teszik meg, mert a Lidl a 186 millió forintos bírsággal járó GVH-elmarasztalásra adott reakciójában arra is hivatkozott, hogy a jogszabályok csak a kenyerek esetében írják elő, milyen legyen a teljes kiőrlésű liszt aránya ezekben a termékekben. Ez az arány 50 százalékos. A GVH négy terméket vizsgált, melyekben a tartalom 30-33 százalékos volt, ám ezek között nem volt kenyér. A GVH a teljes kiőrlésű nosztalgia kiflit, a PurPur teljes kiőrlésű stanglit, a teljes kiőrlésű magvas pogácsát és a teljes kiőrlésű búzaliszt felhasználásával készült, édesítőszerrel ízesített kakaós csigát vizsgálta.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.