Tizedére eshetett vissza a hazai napelemes piac

Miközben a napelem üzletág egész Európában dübörög, addig Magyarországon afféle tetszhalott állapotban van hónapok óta. Ha pusztán az újonnan létesülő erőművek teljesítményét nézzük, akkor látszatra minden rendben van, azonban a számok mögött drámai változás van kibontakozóban.






Veszteséges cégháló szövődött a végrehajtói kar körül

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar által létrehozott cégek jelentős ingatlanvagyont – feljelentések szerint áron alul – értékesítettek, majd az egyik ilyen vállalkozás megszűnt, a másik veszteségesen létezik. A kar közben bedöntötte a saját informatikai cégét is, ami még az ügyvezető bérét is képtelen volt önállóan kitermelni. Van egy alig működő alapítvány is, ami jobbára csak veszteséget termel.









2019-ben még magyarázni kellett, ma már világos, hogy miért ennyire fontos

Az Európai Unió különböző pályázatok, vissza nem térintendő támogatások és felzárkóztatási programokon keresztül – az ország 2004-es uniós csatlakozása óta – nagyarányú támogatásban részesítette Magyarországot. A támogatott programok és projektek teljes számbavétele, valamint minden támogatott részterület felsorolása szinte lehetetlen feladat lenne, hiszen számos infrastrukturális, felújítási, közösségi, tudományos, ipari és innovációs fejlesztés valósult meg ezek keretében.







Szemet vetett Budára a Kifli, felpörög a kiszállítás

Jócskán felgyorsítja szállításait a Kifli.hu, egyben további fejlesztéseket tervez a magyar piacán. Mint azt Gabriel Makki, a vállalat ügyvezetője elmondta, a cég Magyarország minden sűrűn lakott részét bevonná a szolgáltatási körbe, ennek fontos következő lépéseként a kereskedő vállalat egy új elosztóközpont megnyitását tervezi.