Többséget szerez Tiborcz bankja az Equilor Befektetési Zrt-ben
A tranzakcióra a Magyar Nemzeti Banknak és a Gazdasági Versenyhivatalnak kell még rábólintania.
A tranzakcióra a Magyar Nemzeti Banknak és a Gazdasági Versenyhivatalnak kell még rábólintania.
hvg.hu
Azokon a területeken nyílnak meg újra az éttermek, ahol ezt biztonságosnak tartják.
hvg.hu
Egy dolognak örülhetnek az iskolakezdők: a golyóstoll ugyanannyiba kerül, mint egy éve. A szülőket azonban ez kevéssé teszi boldoggá, az ugyanis erősen fáj, hogy úgy általában egy év alatt duplájára emelkedtek a tanszerek árai, így azután hiába készülnek tudatosan a tanévkezdésre, ez komoly anyagi tehet jelent. Megnéztük, mennyibe kerül alsó hangon az iskolakezdés egy általános iskolásnak.
Kákos Anna
Adatátviteli problémák állnak fenn.
hvg.hu
Az önkormányzatnak korábban elutalt pénzt már zárolták.
hvg.hu
Megszünteti nyolc budapesti útvonalát a Ryanair, amely már a repülőjegyadó bevezetése után jelezte, hogy a plusz költségnek járatrikítások és -leállítások lehetnek a következményei.
Bank360
Legalábbis az egyik elektronikai áruháznál, ahol rekordszinten nőtt az otthoni ételkészítéshez kapcsolódó termékek forgalma is.
hvg.hu
A várakozásoknál jobb negyedévet zárt az OTP, több rekord megdőlt. Az orosz leánybank profitot termelt, de az ukrán sem lett veszteséges.
hvg.hu
A Mol átvállalta az orosz fél által fizetendő tranzitdíjat.
hvg.hu
Az egyházi szervezet irányítói dolgoztak saját zsebre a népkonyhák működtetésével, összesen nyolcmilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek. A vezetőket letartóztatták, bankszámláikat lefoglalták.
hvg.hu
750 ilyen pálya kerülhet a centrumokhoz.
hvg.hu
A családi cégek csaknem negyven százalékánál merülhet fel e kérdés – egy felmérés szerint ennyien nem rendelkeznek utódlási tervvel arra az esetre, ha a vállalkozás tulajdonosa vagy egyedüli ügyvezetője eltávozik az élők sorából. Pedig ez esetben veszélybe kerülhet a cég működése, miután számos ügy elintézése nem várhat a sokszor hónapokig elhúzódó hagyatéki eljárás lezárásáig. Ezért fontos előre, már a tulajdonos, vezető életében elrendezni a vállalkozásban meglévő tulajdon, résztulajdon sorsát.
MOKK
Michael O'Leary azt mondta, a kilövő üzemanyagárak miatt légitársasága a jövőben nem ajánl többé filléres utazásokat.
hvg.hu
Az elmúlt hónapokban 50 terméket töröltettek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő listájáról, leginkább azért, mert a forgalmazók nem tudják annyiért beszerezni őket, amennyiért az állam engedélyezné az árusításukat.
hvg.hu
Azt írták tévesen, hogy Budapest helyett Szófiában landol a szülei gépe, a nő pedig haza akarta juttatni őket.
hvg.hu
A 2021 januárjában üzembe állított krki terminál elsődleges feladata a tankerhajókkal szállított cseppfolyósított földgáz fogadása, tárolása és az újragázosítást követően, szállítóvezetéken a kontinens belsejébe, így Magyarország irányába is történő továbbítása.
MTI
Sávos rendszert vezet be az ételkiszállító cég.
hvg.hu
Csütörtökön már meg is érkezhet az újabb adag olaj.
hvg.hu
hvg.hu
MTI