Moszkva degeszre keresi magát a magas kőolaj- és a földgázárak miatt
50 milliárd dollárral több folyhat be az oroszok kasszájába idén.
50 milliárd dollárral több folyhat be az oroszok kasszájába idén.
MTI
Úgy tűnik, hogy többévnyi harc után mégis lesz globálisan meghatározott minimum társasági adó, miután szinte az összes utolsó ellenálló, így Magyarország is beadta a derekát. A kormány nyert öt plusz évet a tárgyalások során, de nem tudni, hogy összességében hogyan fogja érinteni hazánkat a valóban történelmi áttörés.
Hat, köztük több A kategóriás kerékpármárkát is megszerzett a Pon Holdings egy 810 millió dolláros adásvétellel. Ezzel a világ egyik legnagyobb kerékpárgyártójává lép elő a holland cég.
hvg.hu
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt ígéri, mégsem lesz kötelező valamennyi munkavállaló szakképesítése.
hvg.hu
Az ügyészség börtönbüntetést, vagyonelkobzást és közügyektől eltiltást kért a milliárdosra.
hvg.hu
Tizenhárom év után szökött 3 ezer dollár fölé az alumínium tonnánkénti ára.
MTI
MTI
hvg.hu
Kiskereskedők is árulhatják ezentúl itt a termékeiket.
hvg.hu
Az ágazat pedig már így is féltérden áll a munkaerőhiány miatt.
hvg.hu
Hatalmas mennyiségű aranyat sejt a Börzsöny mélyében egy magyar társaság. Ők már kész tervekkel rendelkeznek: távolról fúrnának lejtaknákat a Natura 2000-es területek alá, az üzemcsarnokot is a föld alatt alakítanák ki, nem használnának cianidos technológiát. A reményeket tápláló kutatási eredmények azonban régiek, annak kiderítése pedig, hogy mennyi nemesfém található még itt, eurómilliókba és évekbe kerül. A hazai szakemberek szerint, ha valaki aranyat bányászna itthon, inkább Recsk környékén kellene keresgélnie.
Varga Mihály szerint a cég szükség esetén egészségügyi hiánytermékeket is gyárthat.
MTI
MTI
hvg.hu
Korábban hatmillió euróért árulták a birtokot, azt nem tudni, hogy Kalocsai László mennyiért vette meg.
hvg.hu
A webshopokra nem vonatkozik az, ami a fizikai üzletekre, mert ők mondhatják azt, hogy egy terméket nem adnak el annyiért, amennyiért a weboldalon kínálták, mert az árat hibásan tüntették fel. Tisztességtelenség csak akkor merül fel, ha ezt módszeresen, a vevők megtévesztésének szándékával csinálják.
Kelemen Beatrix már csak két társaság élén áll.
hvg.hu
Elon Musk majdnem 10 ezer bulizót vár arra a Tesla-fesztiválra Berlin mellett, amivel azt ünnepelné, hogy hamarosan zöld utat kaphat a beruházás.
hvg.hu
A posta 1193 darab kerékpárt szerez be, de további több mint ötszázra van opciós joga.
hvg.hu
Fotósunk egy napra elkísérhette a Budapesti Közlekedési Központ ellenőreit, hogy bemutathassuk milyen egy átlagos nap a számukra.
hvg.hu
Közel 80 autóbuszt vásárolt a vállalat.
hvg.hu
A magyarországi és külföldi médiakampányokkal kapcsolatos pályázatra csak egy ajánlat érkezett, amelyet Balásy Gyula két cége konzorciumban adott be.
hvg.hu
A házaspár 50–50 százalékban érdekelt az EKHO Belvedere Kft.-ben.
hvg.hu