Mi ez a globális adó, ami ellen hónapokig küzdött a magyar kormány, aztán mégis beadta a derekát?
Úgy tűnik, hogy többévnyi harc után mégis lesz globálisan meghatározott minimum társasági adó, miután szinte az összes utolsó ellenálló, így Magyarország is beadta a derekát. A kormány nyert öt plusz évet a tárgyalások során, de nem tudni, hogy összességében hogyan fogja érinteni hazánkat a valóban történelmi áttörés.
Október 8-án, pénteken több hónapnyi ellenállás után váratlanul bejelentette Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy Magyarország is csatlakozik a globális minimumadó kezdeményezéséhez. Ezzel az utolsó európai ország lettünk, amelyik beadta a derekát, miután nem sokkal korábban a nagy ellenállók közül Írország, Észtország és Ciprus is elfogadta a terveket.
Miről is van szó?
Az OECD, azaz a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet már évek óta küzd az ellen, hogy nagy nemzetközi vállalatok – utóbbi időben egyre inkább a digitális cégek – olyan országokba vitték az adózásukat, ahol kevesebbet kellett fizetniük.
Jól ismert példa erre Írország esete, amely az átlagosnál alacsonyabb, 12,5 százalékos társasági adókulcsot használt, amivel sikerült elérnie, hogy oda vigyék európai székhelyüket az új kor óriásai, például a Facebook és a Google. A húzás pedig hatalmas siker lett mindkét félnek: a „kelta tigris” történetének legnagyobb gazdasági növekedését produkálta, mely sosem látott jólétet hozott az országnak, a cégek pedig bár az egész kontinensen szolgáltattak, adójukat mégis egy az egyben Írországban fizették be, amivel sok-sok milliárd dollárt spórolhattak – nem mellesleg sok uniós ország haragját kiváltva.
Emlékezhetünk, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter idén februárban mekkora sikerként jelentette be, hogy a Facebook 3,8 milliárd forintnyi reklámadót fizetett be 2017-re és 2018-ra vonatkozóan – miközben a hirdetési piacból már régóta jó nagy szeletet kihasított ki magának.
De persze nem kell ennyire messzire menni, hogy olyan országot találjunk, amelyik kihasználja az alacsony adóterhekben rejlő lehetőségeket, jó példa erre Magyarország is: a 9 százalékos társasági adókulcs a legalacsonyabb az EU-ban, ezt pedig arra használta fel a kormány, hogy beruházásokat csábítson az országba. Egy másik állam biztosan nem nézte jó szemmel, hogy ahelyett, hogy egy cége nála végezte volna a beruházást, adózási megfontolásból inkább Magyarországot választotta, itt hozott létre munkahelyeket és itt fizette terheit.
Nyilván különbséget kell tenni azon cégek között, amelyek termelő tevékenységet folytatnak (így pedig ha nyereségadót nem is fizetnek, de hozzájárulnak a foglalkoztatáshoz, és dolgozóik után leróják az adókat és járulékokat), illetve azok között, amelyek kimondottan adóoptimalizálási céllal pakolgatják a pénzüket. Annál is inkább, mivel a nagy cégek esetében sokszor nem is érdemes az általános adókulcsokat használni, sokan az adott állam adóhivatalával kötnek ennél jóval kedvezőbb megállapodásokat. A leghíresebb példa erre az Apple, amely az ír adóhivatal adómegállapításának köszönhetően éveken keresztül mindössze profitja 0,005 százalékát volt köteles megfizetni. Emiatt 13 milliárd eurós adóhátralékot állapított meg az Európai Bizottság, ám azt végül nem kellett megfizetnie a társaságnak, az Európai Bíróság ugyanis úgy ítélte: gyakorlat ugyan megkérdejelezhető, ám nem sérti a törvényeket.
Hasonló gyakorlat nem áll távol a magyar államtól sem, korábban úgy számoltak, a valós adóteher a nagy cégek esetében nagyjából a fele lehetett a hivatalos adókulcsnak.
Mindezeknek pedig globális szemmel nézve óriási hatása volt:
a világ nagy cégei adóiknak mintegy 40 százalékát (!), azaz mintegy 700 milliárd dollárt "adóparadicsomokban" fizették be 2017-ben.
Az idézőjel nem véletlen, hiszen adóparadicsom alatt már rég nem a Kajmán-szigetekre vagy Panamára vagy más olyan államokra kell gondolni, amelyek kimerítik ennek a meghatározását, vagyis hogy nem szolgáltatnak adatot az ott működő cégek pénzügyi helyzetéről. Ma már a fogalom sokkal inkább utal Írországra vagy Magyarországra. A Washington Post gyűjtése szerint ráadásul ez a folyamat elég régóta zajlik már: 2000 és 2018 között 76 ország csökkentette a társasági adó szintjét, nem azért, mert annyira nem volt szüksége a pénzre, hanem hogy így csábítson oda vállalatokat.
Éppen ezért indult évekkel ezelőtt egy tárgyalási folyamat az OECD-n belül, amely a tervek szerint igazságosabb rendszert hozott volna. A tárgyalások azonban igen lassan haladtak előre, amikor tavaly nyáron szóba került a kérdés, akkor a Donald Trump vezette Egyesült Államok ki is vonult az ülésről, mondván megint nem sikerült semmilyen előrelépést elérni, ám valójában azok az európai különadók zavarták, melyeket európai országok szabtak ki a digitális óriásaira.
Jött Biden és vele együtt a fordulat
2020 második felében aztán jöttek az amerikai választások és a republikánusokat a demokraták váltották Joe Biden vezetésével, akinek kormánya rossz helyzetben volt: a koronavírus-válság miatt rengeteg adóbevételtől esett el, miközben hatalmas, több ezermilliárd dolláros jóléti-gazdaságélénkítési programot szándékozott elindítani.
Ennek érdekében 21-ről 28 százalékra emelték a társasági adót – amit korábban Trump vitt le 35 százalékról, hogy visszacsábítsa az országba az amerikai tőkét, ám ez a terve nem jött be. És persze itt érdemes megjegyezni, hogy ez csak a hivatalos ráta, az effektív adóhányad ekkorra mintegy 8 százalék alá süllyedt az amerikai központú multinacionális cégek esetében.
De nem ez volt az egyetlen lépése az új amerikai kormányzatnak, hanem beállt az OECD évek óta pátyolgatott terve mögé, és nyíltan hadat üzent az adóparadicsomoknak. "A globálisan meghatározott minimális társasági adó véget vethetne annak a destruktív versenynek, amely egyre lejjebb viszi az adókulcsokat" – hangoztatta például már rögtön a szenátusi meghallgatásán Janet Yellen, az Egyesült Államok pénzügyminisztere.
Persze nem csak arról van szó, hogy a bideni költekezés költségeit akarná az amerikai kormány más országokra rátukmálni.
Mint azt Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke a HVG360-nak a vita kezdetén megírta, a változásra azért is szükség volt, mert a társasági adózás nemzetközi rendje a szakértők szerint elavult, még jórészt a huszadik század fogalmait, normáit és eljárásait tükrözi. „Többezernyi államközi szerződést írtak alá a kettős adózás elkerülésére, a gyakorlat roppant konfúzus. Száz éve a vállalati tőke jórészt tárgyi volt, jól meghatározható földrajzi helyhez kötődött, így a profit adóztatható volt a nemzeti határokon belül. Azóta a nemzetköziesedés nyomán bonyolultabb lett a világ. A tőke hozamának megadóztatása három helyen is megtörténhet. Az egyik, ahol a tevékenység folyik („source”), a másik a cég telephelye („residence”), és megint más lehet az, ahova az értékesítés irányul („destination”). Az akár száz országban működő cégek a transzferárakkal könnyen kikerülhetik az adóztató államot, és ezzel a tisztességes közteherviselést” – írta akkor a szakértő, miért is lenne szükség reformra.
Amiről a vita folyt
Az amerikaiak támogatásával a háta mögött az OECD lényegében egy kétpilléres javaslatot tett közzé:
- Az első a multinacionális vállalatok adóztatási jogainak egy részét átcsoportosítaná a székhelyük szerinti országból azokra a piacokra, ahol üzleti tevékenységet folytatnak és nyereséget termelnek, függetlenül attól, hogy a cégek rendelkeznek-e ott fizikai jelenléttel. Ezzel a reményeik szerint biztosítani lehet a nyereség és az adóztatási jogok igazságosabb elosztását az országok között, akkor is, ha valaki csak digitális szolgáltatást nyújt, mint például a Facebook vagy a Google.
- A második pillér célja, hogy a társasági adóval kapcsolatos versenynek gátat szabjon egy globális minimális társaságiadó-kulcs bevezetésével. Ez a véglegesített tervek szerint 15 százalék lenne. Ha egy országban pedig ennél alacsonyabb, akkor a különbözetet be lehet szedni.
Az OECD szerint az első pillérrel a világ mintegy 100 legnagyobb és legjövedelmezőbb multinacionális vállalatának több mint 125 milliárd dollár vállalati nyereségét csoportosítanák át másik országba, a második pillér pedig, bár nem szüntetné meg az adóversenyt, olyan szabályokat állapítana meg, amelyek korlátoznák a versenyt. Az OECD szerint ez évente 150 milliárd dollár többletbevételt jelentene a kormányok számára világszerte.
Ez a 275 milliárd dollár mai árfolyamon 85,8 ezer milliárd forintnak felel meg, amit talán úgy lehetne a legjobban szemléltetni, hogy a magyar kormány 2022-re összesen számol 28,5 ezer milliárd forint kiadással.
Magyarország először élből elutasította a második pillért, Szijjártó Péter például úgy fogalmazott, hogy az itthon adóemeléshez vezetne, ezért csak akadályozná a gazdaság vírusválság utáni gyors újraindulását. Elhangzott még a jól ismert refrén, miszerint „senkinek nincsen joga kívülről beavatkozni a magyar adópolitikába”, illetve a diplomáciánk vezetője azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy az adókulcsok megállapítása nemzeti hatáskörben maradjon. Az elsőt viszont már akkor támogatta, mondván „a nagy technológiai cégek adózási kérdésére megoldást kell találni, és az értékteremtés helyszínén mindenképpen történnie kell adófizetésnek”.
Elkezdődött tehát az alkudozás. Nem sokkal később arról szóltak a hírek, hogy Magyarország és Lengyelország azt szeretné elérni, hogy ha a hazai kulcsfontosságú iparágakban működő vállalkozások mentességet kapjanak a globális adótervek alól, Írország pedig azért harcolt, töröljék a „legalább” szót a 15 százalékos minimumadó elől, így hagyva kiskaput a számára, hogy a kisebb cégek továbbra is élvezhessék az alacsonyabb adót.
Az ellenállók azonban legfeljebb lassítani tudták a folyamatokat: előbb a G7-ek, majd július elején az OECD tárgyalásain részt vevő 139 országból 130 támogatta a terveket. Akkor az EU-ból csak Írország, Észtország és Magyarország tiltakozott, de nem csatlakozott Afrika legnépesebb állama, Nigéria sem, illetve Kenya, Peru és Srí Lanka is tiltakozott. Esélyeiket gyengítette, hogy a G20 összes tagja támogatja az elképzelést, összességében pedig a globális GDP 90 százalékát adták a már akkor együttműködő államok.
Sikerre vezető alkuk, plusz öt évet nyert Magyarország
Október elején jött a némileg meglepő fordulat, amikor is Szijjártó Péter bejelentette, hogy mégis lehet esély a magyar jóváhagyásra. Mint mondta, a magyar kormány tízéves átmeneti időszak bevezetésére és kivételek meghatározására tett javaslatot, valamint arra, hogy a munkaerő-költségeket és a vállalatok működéséhez szükséges eszközök értékét hogyan vegyék figyelembe a minimumadó megállapításánál.
Hogy az engedékenységnek mekkora köze volt ahhoz, hogy a külügyminiszter ezelőtt amerikai kollégájával Antony Blinkennel négyszemközt tárgyalt a témában, vélhetően soha nem fogjuk megtudni, mindenesetre pár nappal később Varga Mihály már büszkén jelenthette be Facebook-videójában: „sikerült elérnünk azt, hogy a magyar érdekeket érvényesíthessük”.
A pénzügyminiszter közölte, hogy a társasági adó kulcsa nem fog változni, továbbra is 9 százalékos marad. A globális adót (vagyis az egyes esetekben meghatározott, a magyar és a globális, 15 százalékos adómérték közötti különbözetet) célzott megoldással szedheti be Magyarország. Korábban arról volt szó, hogy a kisebb adókulccsal rendelkező országok megtarthatnák a mostani szintet, ám a minimumadó és a valódi adóterhelés közötti különbséget az anyaországban kellene befizetnie a vállalatnak. Azaz az akkori tervek szerint, ha egy francia cég Magyarországon adózik 9 százalékot, akkor hat százalékot a francia államkasszába fizetett volna be. Hogy a mostani célzott megoldás pontosan mit jelent, azt egyelőre nem tudni.
A megállapodás szerint a valós gazdasági tevékenység adóztatása nem fog változni, ez azt jelenti, hogy a vállalati vagyon és a vállalati munkabér-kifizetések speciális számítási móddal levonhatók lesznek az adó mértékéből, tehát azok a cégek, amelyek nem fiktív, hanem tényleges vagyon- és munkabér-kifizetéssel járó tevékenységet folytatnak, azok ezt a kedvezményt tudják majd igénybe venni. Szintén megállapodtak abban, hogy 10 éves átmeneti időszakra speciális mérték fog vonatkozni. (Az eredeti tervekben 5 év szerepelt, ezt sikerült a magyar küldöttségnek megdupláznia.)
A tárgyalások során egyezség született arról is, hogy a globális adóminimum csak a legnagyobb, 750 millió eurós éves bevételt elérő cégekre vonatkozik majd.
Vagyis a kkv-knak nem kell tartaniuk semmilyen változástól: ez a forintban 270 milliárdot súroló bevétel a HVG nemrég megjelent TOP50 összesítése alapján 33 Magyarországon működő cégről volt elmondható 2020-ban. Az első helyen szereplő MOL Nyrt. 4 ezer milliárdot ért el. (A listában szereplő cégek természetesen olyanok, amelyek valós gazdasági tevékenységet végeznek az országban, az összeget az összehasonlítás kedvéért mutatjuk.)
A vitának azonban még nincs vége: egyrészt négy ország, Kenya, Nigéria, Pakisztán és Srí Lanka még mindig nem egyezett bele, mert még mindig attól tartanak, a megállapodás aránytalanul előnyös lenne a nagy gazdaságoknak, miközben a kisebb nemzetek nem részesülnének a nagyvállalatok nyereségéből.
És a részletek kidolgozása is még hátravan: a megállapodás részeként ugyanis az államok vállalták, hogy visszavonják az úgynevezett digitális szolgáltatási adókat – amiket például az uniós tagállamok szabtak ki az amerikaiakkal való kereskedelmi háború során –, ám ennek menetrendje nincs még kidolgozva, ahogy az sem, hogy a nagy, nyereséges vállalatokra kivetett új adók hogyan oszlanak majd meg az országok között.
És nem szabad elfeledkezni az USA-ról sem: az amerikai törvényhozásban nemcsak a republikánusok, hanem néhány demokrata is ódzkodik a reformoktól, az ellenzők szerint a kormányzat tárgyalásai "aláássák a szenátus alkotmányos hatáskörét, valamint az Egyesült Államok megbízható kereskedelmi partnerként betöltött szerepét", így Bidenéknek a nemzetközi sikerek után otthon még meg kell küzdeniük a helyi ellenállással.
A viták tehát folytatódnak, a jövő héten például Washingtonban tartanak ülés a G20-ak pénzügyminiszterei, de október végén Rómában találkoznak a többi országok vezetői is. A mostani cél, hogy jövőre már aláírjanak többoldalú megállapodásokat, az érintett országos átvezessék a változásokat saját törvényeiken, így 2023-ban már elindulhassanak a reformok.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
