Energetikai Hivatal: Nem a rezsi magas, a fizetésünk kevés

26 európai főváros földgáz és villamos energia végfelhasználói árait hasonlította össze a MEKH. Bár Budapesten a legolcsóbb a gáz, valamint az egyik legolcsóbb az áram, de vásárlóerő-paritáson számolva már nem ilyen fényes a helyzet.




Minimálbér-vita: mindenben egyetértenek, csak az összegben nem

A munkaadói és munkavállalói képviseletek az őszi bértárgyalásokon legalább kétéves megállapodást szeretnének kötni. Az összegről azonban komoly viták folynak: a szakszervezetek két számjegyű felzárkózást szeretnének, ez a munkaadók szerint nem indokolt. A cseh minimálbér csaknem 40 százalékkal magasabb a magyarnál.



Honnan tudhatja, hogy a beruházó valóban befejezi lakását?

A legtöbb ember életének legnagyobb befektetése a sajátingatlan-vásárlás. Most, hogy pörög a piac, szinte „papírról” elkelnek a legjobb lakások, és ez a verseny néha meggondolatlansághoz vezet. Hogyan ellenőrizhetjük a beruházót, kivitelezőt, és hogyan győződhetünk meg róla, hogy valóban elkészül majd a lakás időre?





Nagy a helyezkedés a makói iskolaszövetkezeti perben

Pénteken lesz ítélet a makói iskolaszövetkezet ügyében, amely lényegében a része a Czeglédy Csaba és társai elleni gyanúsításnak is. A három évvel ezelőtt indult makói ügy vádlottjai mindenképpen szeretnének a milliárdos költségvetési csalási ügyből kimaradni, egyikük felmentésre, a másik pedig a nagy vád előtti egyezségre gyúr.