Beney Zsuzsa 1930-ban született, orvosi diplomát szerzett, s 1987-ig, nyugdíjba vonulásáig tüdőgyógyászként dolgozott, majd a Miskolci Egyetem docense, 1999-2000-ben egyetemi tanára volt.

Költészetének alaptémája a fájdalom: az egyéni szenvedéseknek és a közösségi tragédiáknak kiszolgáltatott ember egyetemes sorsélménye. Erről szólnak kötetei, az első, rendkívül erős indulást jelentő Tűzföld (1972), majd A második szó (1981), Gyász (1987), Versek a labirintusból (1992), Két parton (2000), A tárgytalan lét (2003) című könyvei. 1972-ben gyermekverseket jelentett meg Cérnahangra címmel.  Következetes, értékes életművet alkot köteteinek sora. Rontás (1974) című regényében elemi személyes kapcsolatokat vizsgál, 1987-ben megjelent Napló, előtte és utána című regénye a biztos halál tudatában átélt élet lélektanát kutatja. Tanulmányokat, esszéket is írt József Attila költészetéről.

1979-ben Füst Milán-jutalommal, 1990-ben József Attila-díjjal, 1990-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó Nívódíjával, 1991-ben a Kortárs díjával, 1992-ben a Holmi kritikapályázatának díjával, 1998-ban a Soros Alapítvány Alkotói Díjával, 2006-ban a Szépírók Díjával tüntették ki.