Benczúr Emese munkája a Műcsarnok egyik kiállításán. Homályban hagyva

Márciusban jelentette be az Oktatási- és Kulturális Minisztérium (OKM), hogy megállapodást kötött a KOGART Alapítvánnyal a Kortárs Művészeti Gyűjtemény közös támogatásáról. Három évre beszáll az alapítvány kezdeményezésének
finanszírozásába.

A KOGART új projektjét tavaly júniusban Nemzeti Kortárs Gyűjteményként harangozta be. Ám később - nem kis részben a sajtóreakciók hatására - a magánalapítvány elállt a "nemzeti" jelző használatától, belátván, hogy mégiscsak problematikus volna, mondjuk, egy privát teátrum fölé azt írni: Nemzeti Színház.

A lényeg mégsem ez, inkább a gyűjtemény építésének módja. Az elképzelés szerint öt év alatt, évente legalább száz kortárs művész - úgymond - főműveinek megvásárlásával állna össze a kollekció. A vásárlásokhoz kellő pénzt cégek adnák össze, azaz száz vállalat, amelyet a KOGART megkeres, vállalja, hogy öt éven át, évente legalább 1-1 millióval részt vesz a gyűjtemény-gyarapításban.

Az eredeti tervekben az is szerepelt, hogy a KOGART karácsony körül huszonötöt elárverez a művekből, a befolyó összegből civil szervezeteket támogat majd. Az alapító, Kovács Gábor eredeti szándéka volt továbbá, hogy az alapítvány adott esetben "visszavásárolja a műtárgyakat annak érdekében, hogy a gyűjtemény egyben maradjon".

Országszerte

Mi a helyzet a nem állami fenntartású közgyűjteményekkel? Az önkormányzati fenntartású intézmények különböző - de jobbára a sanyarú jelzővel illethető költségvetési helyzetben vannak. A hvg.hu a minisztériumtól azt a tájékoztatást kapta, hogy az országos gyűjtőkörű intézmények számára, kortárs művek vásárlásához a minisztérium idén 27 millió forintos pályázati keretet ad. Eseti segítséget pedig megajánl – akár pénzbeli, akár szakmai segítséget - ha valamilyen egyedi, különösen fontos gyűjteményi kérdésről van szó. Az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) múzeumi kollégiuma pedig a jelenlegi állás szerint 110 millióval gazdálkodik idén, várhatóan ennek a pénznek is lehet gyűjteményépítésre fordítható része.

Az OKM most azt vállalta, hogy részt vesz a projektben, s három évig, minden, az üzleti szférából jövő 1 millió forintos adományt kiegészít további fél millióval. Azaz - a projekt szemponjából ideális esetben -, ha évi százmillió jön be a cégektől, ötvenmillió bejön az államtól is. Az ötvenmillió tehát nem fix pénz.

A "köz" megnézheti majd, mit vettek a pénzéből, ugyanis a KOGART vállalta, hogy bemutatja az év során megvásárolt 100 művet, kiad egy igényes katalógust, az anyagból kiállítást rendez évente egy budapesti illetve egy vidéki kiállítóhelyen. Sőt, kétévente egy külföldi kiállítási intézményben is. Az OKM annyit kér, hogy - mint írják - "a fiatal művészek támogatása érdekében a gyűjteményt évente 5-10 millió forint értékben az OKM Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjasainak alkotásaiból gyarapítsák".

„Elindult az Arts and Business magyarországi megvalósítása” - idézte a sajtó több helyütt Hiller István minisztert a bejelentés után. A KOGART képviselői szerint is fontos, hogy első, de nem egyedi esetről van szó, az állami részvétel új típusú felfogása nyilvánul meg itt.

A most bejelentett konstrukció azonban sokaknak szemet szúrt a művészeti szakmában. A hvg.hu Mélyi József műkritikust kérdezte. "Az állam kulturális feladatai, kötelezettségei két alapvető ponton is sérülnek itt" - fogalmaz Mélyi. "Egyrészt cserbenhagyja a saját gyűjteményeit, a közgyűjteményeket. Hátrányos helyzetbe hozza őket, miközben gyakorlatilag már így is elengedte a kezüket."

Mélyi József szerint ebből az összegből el lehetett volna érni, hogy egy magyar állami gyűjtemény az utóbbi 2-3 év legkiemelkedőbb hazai alkotásaiból a lehető legjobb gyűjteményt hozhassa létre. "Ezek a művek így most magánkézbe jutnak" - jósolja Mélyi, s így folytatja: "Az államnak kötelessége minőségi gyűjteményeket létrehozni, és az azokhoz való hozzáférést biztosítani. Tehát a kvalitás elve is sérül. A most bejelentett konstrukcióban semmilyen biztosíték nincs arra, hogy minőségi gyűjtemény jön létre. A KOGART kuratóriumát nem az állam bízza meg, az, ami ott történik, nem az állam kompetenciája."

Összehasonlításképpen az állami fenntartású képzmőművészeti közgyűjtemények közül - Magyar Nemzeti Galéria, Szépművészeti Múzeum, LUMÚ - a kortárs művészettel foglalkozó Ludwig Múzeumot kérdeztük, mennyit tudnak műtárgyvásárlásra fordítani. A LUMÚ tájékoztatása szerint 2007-ben ez az összeg 24 millió forint volt. A tavalyi, számukra – mint mondták – „kiemelkedően jó évben”, a műtárgyvásárlásra fordítható pénzben benne voltak a pályázati források, a múzeum „saját ereje”, azaz költségvetésének egy része, és a Ludwig Alapítvány, vagyis az aacheni Peter und Irene Ludwig Stiftung pénze is. Mint az OKM tájékoztatott, az állami fenntartású intézmények a költségvetésükön belül önmaguk döntik el, mennyit költenek gyűjtemény-gyarapításra.

Megnyitó a KOGART-ban. Mi lóg majd a falakon? © kogart.hu

A KOGART kezdeményézésére most létrejövő gyűjtemény honlapjának tanúsága szerint a vásárlásokról egy bizottság határoz. A művészeti zsűrinek elnevezett testületet Fertőszögi Péter vezeti, aki a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke. Tagjai pedig Dr. Hegyi Lóránd művészettörténész, a Saint-Etienne-i Modern Művészetek Múzeuma igazgatója és a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának tagja; Sinkovits Péter művészettörténész, az Új Művészet című folyóirat főszerkesztője; Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa; Wehner Tibor művészettörténész, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus osztályvezetője. Alapvetően e személyek volnának tehát hivatottak biztosítani a minőséget s az államnak láthatóan az ő nevük elegendő biztosítékot jelent.

A hvg.hu Fertőszögi Pétert kereste meg, aki elsőként félreértéseket oszlatott el. "Az állammal kötött szerződésben az szerepel, hogy ha az alapítvány a magánszférát sikeresen szólítja meg, azaz be tudunk hozni pénzt a gyűjteményépítéshez, az állam csak akkor adja hozzá a támogatást. Ez sajnos, sok helyütt félreértve jelent meg, tehát, hogy a minisztérium ötvenmilliót ad. Nem. Vagyis csak akkor, ha mi százmilliót felmutatunk" - szögezte le. Hangsúlyozta azt is, hogy a támogatás felső összege ötvenmillió lehet, tehát akkor is ennyi, ha a vállalati színtérről többszáz millió mozdul meg.

A hvg.hu azt firtatta, miért van szükség egyáltalán az állami részvételre, enélkül nem közelíthetők meg a cégek? "A tapasztalatunk az, hogy a cégek megközelíthetők, bevonhatók" - mondta a művészeti zsűri elnöke. "De eredményesebb lehet ez a munka, ha az állam is felelősséget vállal. Ez talán lehetőséget teremt arra, hogy nagyobb magánpénzt lehesen megmozgatni a gyűjtemény érdekében" - fejtette ki.

Azt is feszegettük, milyen precedenst teremt mindez, azaz az Arts and Business most megfogalmazott kereteibe mi fér bele később? Fertőszögi szerint "első esetről van szó, de nem egyedi esetről", mert - ahogy azt  Hiller István is kifejezésre juttatta - más kezdeményezéskenek is esélyük lehet állammal ilyen együttműködési szerződést kötni. Közbevetésünkre, hogy a közgyűjteményi színtéren a mostani OKM-bejelentés minden bizonnyal feszültséget teremt majd, Fertőszögi Péter visszakérdez: "A kérdés szerintem az, hogy vajon a közgyűjteményi színtér meg tudja-e szólítani a vállalati szférát? Vállalja-e, hogy elvégzi ugyanazt a munkát, amelyet mi itt most megkísérelünk elvégezni?"

Majd így foglalta össze véleményét: "Mindez, megítélésem szerint azért jó az államnak, mert végső soron a művészetet, a művészeket támogatja. Ha öt év alatt megmozdul évi százmillió a magánszférából, s ehhez adja az állam három évig a magáét, akkor ezzel 650 milliót injektáltunk a művészeti színtérbe. Az állam nem egy magánalapítványt támogat tehát".

Fitz Péter, a Fővárosi Képtár Kiscelli Múzeum igazgatója így kommentálja az OKM bejelentését: „Semmi nem indokolja, hogy az állam közpénzből finanszírozza magánszemélyek, magánalapítványok műgyűjteményének vásárlásait. Az állam támogathatja kortárs művek vásárlását adókedvezménnyel, amortizációs szabályozással, ez utóbbi már meg is valósult - nem kis részben Kovács Gábor lobbytevékenysége nyomán.” Ez a bizonyos ösztönzés azt jelenti, hogy 2006 óta a társasági adó alanyai a műtárgyvásárlásra fordított pénzt öt év alatt leírhatják adóalapjukból.

„Megkockáztatom” – folytatja Fitz Péter – „hogy amit most Hiller a KOGART Alapítványnak ígért, az egyszerűen a közpénzek hűtlen kezelése, hiszen nem múzeum, és nem közgyűjtemény részére juttat közpénzt. Ebből az 'Arts and Business' -konstrukcióból lényegében kizárja a közgyűjteményeket. Az valóban nonszensz volna, ha egy költségvetési intézmény, közpénzből biztosítaná azt a bizonyos 2 forintot, amihez az OKM majd hozzátesz egyet. Maradna a másik megoldás - amiről a miniszter és bizonyos mértékben az NKA is gondolkodik -, hogy a közgyűjtemény hajtson fel szponzort, és ezt egészítse ki az állam. Formailag ez még elfogadható, csak a gyakorlatban nincs életszerűsége: soha nem tudok 100 milliót felhajtani sehonnan, amihez az OKM hozzátenné az állami ötvenet.”

Mélyi József is úgy véli, közvetett módon kellene műtárgyvásárlásra ösztönözni a CSR, azaz a sokat emlegetett társadalmi szerepvállalás jegyében a kultúra iránt érdeklődő vállalatokat. "Ha ösztönözni, vagy segíteni akarja a magánszférát abban, hogy hatékonyabban támogassa a kultúrát, arra a kézi vezérlés helyett volnának közvetett eszközök. Például az adótörvények, amelyeket módosítani lehet, adókedvezményt lehet felajánlani annak, aki szponzorál. A filmtámogatás, a filmes befektetések esetében ez így is van. A képzőművészetnek nincs olyan törvényi háttere, mint a filmnek. Így meglehet, az ötvenmilliós OKM-vállalás a művészek megélhetésének támogatásáva válik, egyszerű pénzautomatává".

Megkérdeztünk egy, a kereskedelmi galerista színtéren dolgozó szakembert is. "Pozitív, hogy az üzleti szféra részt akar venni a kultúrafinanszírozásban, és az is, hogy ezt az állam ösztönözni óhajtja. Ami miatt mégis aggályos az OKM mostani szerepvállalása, az az, hogy a kortárs képzőművészettel foglalkozó kulturális politika ma Magyarországon teljességgel átgondolatlan" - kezdi Szoboszlai János művészettörténész, az acb kortárs művészeti galéria társtulajdonosa és vezetője. A kulturális politika intézményi kérdéseivel is foglalkozó szakember szerint eddig még egyetlen magyar kormány sem volt képes definiálni, mit is akar ezen a területen, hogyan képzeli a kortárs művészet közpénzből történő itthoni és külföldi megjelenését.

"Kidolgozatlan a közpénzek elköltésének policy-je, stratégiája. Mellőzi a hosszútávú, kormányciklusokon is átívelő koncepciót. Ehelyett a kormányok azonnali PR-sikerekre törekszenek" - fejti ki Szoboszlai.

A másik ok, ami miatt elfogadhatatlannak tartja az OKM efféle szerepvállalását, az a közgyűjtemények helyzete. "Dunaújvárosban, Pécsett, Székesfehérváron és más városokban közpénzen fenntartott kortárs gyűjtemények működnek. Ezek a kitűnő intézmények fuldoklanak az alulfinanszírozottság következtében. A gyűjteményük fenntartására, publikálására és fejlesztésére nincsenek forrásaik. Már rég túl volnának egy paradigmaváltáson, ha megvolnának ezek a források. Ez a váltás pedig az, amelyet a Szépművészeti Múzeumra hivatkozva szokott emlegetni éppen a kormányzat, azaz a széles közönséget elérő, hatékony kommunikációval megtámogatott kiállítások rendezése. Az intézményeket folyamatosan ezzel a példával szembesítik, és végső soron frusztrálják, miközben semmiféle háttér nem biztosított ahhoz, hogy fejlesszék működésüket. Az OKM által most megajánlott pénz ehhez például forrásokat teremthetett volna".