A világ a harminchárom alattiaké. Legalábbis a New Museum of Contemporary Art szerint. A tétel bizonyítására munkatársai The Generational: Younger Than Jesus cím alatt félszáz 1976 után született művész alkotásaival töltötték meg épületüket.

Az egyesült államokbeliek mellett algériai, kínai, kolumbiai, indiai, libanoni, lengyel, német, török és venezuelai születésű művészeket is bemutató kiállítás sokféleséget ígér, ám ezt az ígéretét nem tartja be. A művek nagy része vagy a kelleténél önfeledtebb történetmesélésnek, vagy az egysoros koncepcióba és stílusidézetekbe burkolt tárgyfabrikálásnak, esetleg ezek különféle kombinációjának a példája. Az x-boxon és ipodon, facebookon és twitteren felnőtt generáció láthatóan folyékonyan és egymás szavába vágva beszéli a hatvanas évek neoavantgárdjából, a posztmodern idézetkultúrájából, illetve a magas és a mély sok évtizedes házasságából született globális kereskedelmi kultúra nyelvét. A The Generational művészeinek repertoárjában Warhol és Haacke művészeti stratégiái, Deleuze és Agamben szófordulatai és a Second World avatárjai vidám kakofóniában kelnek dalra egymással.

Cyprien Gaillard: Desniansky Raion, 2007 - videó


A kiállítás egydimenziós karaktere nemcsak a generációs élmény összetartó erejének, de a kurátori ízlések és választások egyformaságának is köszönhető. A nemzedéki seregszemle rendezői az India és Venezuela közötti tágas térből válogattak, de ezt az euroatlanti művészeti világ és piac jól bevált mintáit követve tették. A résztvevők jó része – születési helytől függetlenül – a Berlin, Párizs, London, New York, Los Angeles tengelyen elhelyezkedő iskolák, galériák és múzeumok rendszerében dolgozik. A kiállító művészek közegének homogenitása csak súlyosbítja a korosztályos hovatartozás monotóniáját. Kérdés, hogy az uniformitás mennyiben csak a kiállítás kurátorainak a felelőssége. Vajon vannak-e különbségek a különféle helyeken felnőtt, de már eleve a globális műpiac részeként tevékenykedő generáció művészetén belül? És ha igen, hogyan artikulálhatók ezek a kilencvenes évek ipari szinten űzött identitásművészete után egy bő évtizeddel? Naivitás vagy egzotikuméhség-e számon kérni azt, ami esetleg elválasztja, nem pedig összeköti egy nemzedék tagjait?

A rendezők – Lauren Cornell, Massimiliano Gioni és Laura Hoptman – gondosan elkerülték, hogy a generáció témáját a globális világ kontextusában értelmezzék vagy tegyék problémává. A korosztályos kiállításokra gyakran jellemző koncepcionális szegénységért, amely megelégszik azzal, hogy a művészek születési évét tematizálja, legalább részben kárpótol a sajtóközleményében „nyílt kurátori modell” néven emlegetett munkamódszer. Az előkészítő munkálatok során a New Museum kurátori triója több mint 150 nemzetközi kurátorral, íróval, kritikussal és művésszel beszélgetett. Az általuk ajánlott sok száz művészből kikerülő szerencsés 50 kiállítási lehetőséget kapott, de a maradék sem járt rosszul: a közel 600 oldalas Younger Than Jesus Artist Directory című könyvben az ajánlott és elutasított fiatalok mindegyike szerepel. A nyílt kártyákkal játszó és döntéseit közszemlére tévő team módszere még akkor is modellértékű, ha választásaik nem azok.

A párizsi Cyprien Gaillard videója (Desniansky Raion, 2007) és a kaliforniai Liz Glynn munkája (The 24 Hour Roman Reconstruction Project, 2009) a kiállítás talán legerősebb két darabja. A Koudlam zenéjével kísért videó Belgrádból indul, majd Szentpétervár külvárosába, egy bandaverekedés kellős közepébe, onnan egy Párizsban felrobbantott lakóházba, végül a téli Kijev Desniansky Raion nevű lakótelepére viszi el a nézőt. Az épített környezet és az erőszak epikus és burleszk képei az építészet tudatformáló erejéről, birodalmakról és alattvalókról elmélkednek csakúgy, mint Glynn kollektív performansza. Az utóbbi során a művész egy önkéntesekből álló csapattal kartondobozokból egy nap alatt építette újra, majd lerombolta Róma miniatürizált műemlékeit. A múzeum előcsarnokában barkácsolt Róma–Disneyland–babaház építése és lerontása videón nézhető meg. A régészet és művészet, rom és makett kapcsolatát is modellező projekt újrahasznált papírból épített örök városa 2009 tavaszán, New Yorkban allegóriaként is olvasható. A triennáleként elképzelt kiállítás első kiadását a dühöngő kortárs művészeti piac látszólag soha véget nem érő szárnyalásakor kezdték el szervezni. A fiatalkort önértékként kezelő The Generational azt az utóbbi másfél évtizedes piaci stratégiát legitimálja, amely a Columbia és a Yale egyetem MFA-programjairól egyenesen Chelsea galériáiba röpítette a Wunderkind-gyanús művészeket. Mindezt persze késve teszi, mert az utóbbi évben kiderült, hogy semmi sem maradandó: a fiatalság elmúlik, a galériák csődbe mennek, a munkanélküliek és a hontalanok száma pedig napról napra nő. New York megváltásra vár, de nem Jézusban és a letűnt piac dicséretét zengő művészetben reménykedik.

(Megtekinthető július 5-ig)

Berecz Ágnes

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az új pécsi polgármester már el is kezdte az önkormányzati cégek átvilágítását

Az új pécsi polgármester már el is kezdte az önkormányzati cégek átvilágítását

Mi történik most a Brexittel? Három perc alatt képbe hozzuk

Mi történik most a Brexittel? Három perc alatt képbe hozzuk

Úton a segítség: jön a javítás a Galaxy S10 bármely ujjlenyomatos hibájára

Úton a segítség: jön a javítás a Galaxy S10 bármely ujjlenyomatos hibájára

Elton John: Hatalmas csalódás volt az új Oroszlánkirály

Elton John: Hatalmas csalódás volt az új Oroszlánkirály

Egy kamion és egy kisteherautó ütközött, egy ember meghalt

Egy kamion és egy kisteherautó ütközött, egy ember meghalt

Újpesten és Kőbányán is megtámadták az ellenzék győzelmét

Újpesten és Kőbányán is megtámadták az ellenzék győzelmét