Arra, hogy a csehek az üzleti siker mellett a művészre is büszkék, abból következtethetünk, hogy az EU soros elnöksége évében, 2009-ben Mucha-kiállításokkal jelentek meg többek között Budapesten, Bécsben, Münchenben. A kiállítássorozat azonban azt is felveti, hogy mindez egy tudatos, az üzleti szféra sikerein felbuzdult országimázs-építés eszköze volt. A Szépművészeti Múzeum Mucha-tárlata a „képeslapos” művészt jelenítette meg, mindössze egy-két mű jelezte, hogy az életmű nemcsak a párizsi és amerikai plakátok, hanem a szláv gondolat felkarolása miatt is jelentős lehet.

A Lajtán túl sokkal árnyaltabb és a teljesség igényével megfogalmazott, a szentimentalizmuson túllépő koncepció érvényesült. A bécsi és a müncheni kiállítás is az iparművészeti teljesítményt állította középpontba, beleértve a Szent Vitus-székesegyház üvegablaktervét és Bosznia-Hercegovina nemzeti pavilonjának belső látványtervét a párizsi világkiállítás alkalmából. A teljességhez járult hozzá a Szláv eposzból származó két óriásvászon és a pánszlávizmus ideológiáját képviselő terjedelmes műcsoport szerepeltetése. A végén csattant az ostor: a Mucha-túra a brnói Morva Galériában ért véget, ahol a kurátori koncepcióban a nemzeti gondolat játszotta a főszerepet.

Egy év, egy életmű és három, alapjaiban eltérő kurátori és ideológiai koncepció! Ezek után érdemes odafigyelni, milyen pozíció illeti Muchát a cseh műtörténetben, illetve arra, hogy Prága városa miként látja el a hagyaték gondnokságából eredő kötelezettségeket. A mester világhíre és üzleti sikere nem lágyítja meg a cseh szakemberek szívét. Helyét a szecesszióban, azon belül is az alkalmazott művészetben határozzák meg, s ezen a tényen az sem változtat, hogy főművének Mucha a Szláv eposzt tekintette. Tehát azt a húsz hatalmas méretű vásznat (a hét legnagyobb 8,1x6,1 méter), amelyet párizsi és amerikai évei után Csehországban alkotott 1910 és 1928 között.

Alfons Mucha: A szláv nyelvű liturgia bevezetése, 1912. (Tojástempera, olaj, vászon, 610x810 cm)

Archiv GHMP, Praha

A szlávok és a cseh nemzet mitológiáját feldolgozó ciklus nem épült be sem a cseh nemzeti tudatba, sem a művészeti kánonba. Ennek fő okai, hogy a múlt század elején a cseh közgondolkodás már levetkőzte a nálunk még eleven nemzeti szentimentalizmust, és hogy a korabeli cseh művészet együtt lélegzett Párizzsal, amit az újonnan létrejött Csehszlovákia kultúrpolitikája is támogatott. E két tényező számlájára írható az a tartózkodó magatartás, amit a főváros tanúsít, ugyanis 1928-ban Mucha végrendeletében az utódállamnak ajándékozta több művét, így a Szláv eposzt is, egyetlen feltétellel, hogy Prága méltó módon állítja ki a húsz vásznat. A Mucha Múzeum időről időre vita tárgya; s bár a leszármazottak is sürgetik a megoldást, terveknél és ötleteknél tovább nem jutottak: a műtörténeti megítélés gátját veti a nagy közberuházásnak. Ezért a művek gondozója, a Fővárosi Galéria (GHMP) 1963-ban letétbe helyezte a vásznakat a Moravsky Krumlovi kastélyban.

Több mint négy évtized múltán, az áprilistól októberig látogatható kiállítás ismét felkorbácsolta a kedélyeket, mivel szakemberek szerint a vásznakat nem megfelelő környezetben helyezték el. A kastély tervezett felújítása lehetőséget kínált egy külföldi körútra, például Japánba, amit a Mucha-örökösök lelkesen támogattak. Sőt az ázsiai partner még a restaurálás és szállítás költségeit is magára vállalta a kölcsönzés fejében, ám Prága nemet mondott. Helyette egy fővárosi kiállítás terve merült fel, amivel sem az örökösök, sem a krumloviak nem tudtak azonosulni. Előbbiek az évtizedek óta halogatott végleges elhelyezés miatt, utóbbiak a több évtizedes gondoskodás és várható bevételkiesés miatt. A múlt év őszén - méltatlan huzavona, első- és másodfokú jogi csaták után - az első öt, szállításra előkészített vászon végül nem hagyhatta el a kastélyt. A helyzet csak idén rendeződött, a művek gondnoka elszállíthatta a képeket, és bemutathatja a prágai Nemzeti Galéria Vásárcsarnokában (Veletrzní palác), a maradék 15 vászon pedig Moravsky Krumlovban várja a látogatókat.

Prága ambivalens magatartása alig érthető: egyrészt nem hajlandó teljesíteni a művész végakaratát, mert művészeti aggályai vannak, másrészt mindenáron érvényesíteni akarja tulajdon- és gondnoki jogát, s közben a többi érdekelt érdekeit ignorálja. Úgy tűnik, a közönség még sokáig várhat arra a látványra, amiben legutóbb 1928-ban lehetett része a cseh fővárosban. A vita hozadékaként a Szláv eposzt 2010. november 8-án védetté nyilvánították, így a kultusztárca beleegyezése nélkül semmi nem történhet vele. Felszínre került a cseh történetírás nemzeti és germánellenes szentimentalizmusát preferálók, illetve a csehszlovák államiság alapjait jelentő liberális demokrácia híveinek ellentéte. Egy már most biztos: a végtelen történet újabb évadja semmit nem változtatott azon, hogy a nemzeti múlt dicsőségét hirdető ciklus továbbra sem lesz olyan búcsújáró hely, mint Magyarországon a Feszty-körkép. (A kiállítás Prágában május 22-ig, Moravsky Krumlovban május 1. és szeptember 30. között tekinthető meg.)

Hushegyi Gábor