Kortárszenei sorozat indul az A38 Hajón

A megalapításának 50. évfordulóját ünneplő Liszt Ferenc Kamarazenekar kortárszenei, mai magyar szerzők műveit felvonultató koncertsorozattal ünnepel az A38 Hajó kiállítóterében, a sorozat első hangversenyét november 27-én, kedden tartják.

  • MTI MTI
Kortárszenei sorozat indul az A38 Hajón

A sorozat további estjeit 2013 februárjában és áprilisában rendezik. Az estek különlegessége, hogy a hangversenyek előtt a szerzők ismertetik a darabok hátterét - közölte az MTI-vel Kiss Tímea, az együttes tagja. Az első esten Beischer-Matyó Tamás Grey and White-ja, Rózsa Miklós Szonáta két hegedűre című kompozíciója és Vajda János Sinfoniettája hangzik el. Az utóbbi mű a teljes együttest foglalkoztatja, az első kettőben Hargitai Géza (hegedű), Várnagy Mihály (brácsa), Rózsa Richárd (gordonka), illetve Kovács Attila és Hutás Gergely (hegedű) játszik.

Februárban Vajda János és Orbán György, áprilisban Kodály Zoltán, Szentpáli Roland és Kerek Gábor egy-egy alkotása hallható az A38-on. Decemberben németországi turnéra utazik a zenekar, amelynek első állomása a frankfurti Alte Oper. 

A sorozat helyszínválasztása szimbolikus: a Liszt Ferenc Kamarazenekar sikertörténete az 1970-es évek eleji földközi-tengeri hajóutakhoz kötődik: a hajókon adott koncerteken ismerkedtek meg a zenészek azokkal a világhírű szólistákkal, akik a közös fellépések után külföldi turnékra kérték fel az együttest. 

A Liszt Ferenc Kamarazenekar 1963-ban alakult a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendékeiből. Első zeneigazgatójuk Sándor Frigyes, a Zeneakadémia legendás professzora volt, akinek a halála után, 1979-ben, Rolla János kiváló hegedűművész vette át a zenekar irányítását.


baa \ ifgg \ pdm

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.