A hétvégén Filmszemle helyett fórumot és nosztalgia-vetítéseket tartanak a magukat függetlenként azonosító és egyre borúlátóbb szakmabeliek. Ezalatt az Andrew G. Vajna kormánybiztos és a Havas Ágnes vezette Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) elégedett és optimista. Csütörtökön közös párbeszéd elindítására és együtt gondolkodásra invitálták a kollégákat a Millenárison tartott egész napos filmszakmai rendezvényen.

A teltház előtt zajló, célzottan a hazai filmes szakmának szánt eseményen a MNF képviselői ismertették a két éve megszűnt Magyar Mozgókép Közalapítványt (MMKA) váltó filmfinanszírozási rendszer és annak központi végrehajtó szerve, a MNF eddigi eredményeit, további terveiket, és betekintést engedtek az új struktúra működésébe is.

Az  MNF eddig összesen 3 milliárd forintnyi támogatást ítélt meg, amelyből 2,6 milliárd gyártási támogatás. Havas Ágnes vezérigazgatója elmondta, az MNF támogatásával négy film forgott le eddig, két egészestés dokumentumfilm forog, és további 15 film gyártási támogatásról döntöttek, amelyből öt elsőfilmes rendező munkája lesz. A vezérigazgató bejelentette, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezőszakos hallgatói vizsgafilmjük elkészítéséhez ezentúl pályázhatnak majd az Alaphoz, diplomájukat referenciaként fogadják el.

Andy Vajna: van 70 projektünk

null

Andrew G. Vajna elárulta, hogy ebben az évben hat film forgatása indul el, és az idei terveik között szerepel további 3-4 fejlesztési folyamat lezárása is. Mint elmondta: jelenleg 70 projekt áll fejlesztés alatt. A kormánybiztos további eredményként értékelte az MMKA adósságának rendezését, a nyitott pályázati rendszer kialakítását, és azt is, hogy a hatoslottó játékadójának 80 százalékával kiszámíthatóvá vált a támogatás.

Hallhattunk továbbá a hazánkba érkező nemzetközi produkciókról, a forgatókönyvek elbírálásának és fejlesztésének mikéntjéről, a magyar filmek külföldi szerepléseiről és sikereiről, a MNF által idénre tervezett mesterkurzusokról, és arról is, hogy az év egyik fontos feladata lesz a filmes kalózkodás elleni szigorú fellépés.

Az Filmalapnapnak a kitűzött megbeszélnivalókon túl előre nem tervezetten adott aktualitást az a nemzetközi sajtón is végigfutott szópárbaj, amely a napokban zajlott le Tarr Béla és Andrew G. Vajna filmipari kormánybiztos között. „A februári Filmszemle mindig a magyar film ünnepe volt. Az idei az első év, amelyben nem tudjuk megrendezni. Nincs mit vetítenünk! Nincs minek örülnünk! A magyar filmgyártás két éve áll, kiváló kollégáink munka nélkül maradtak, és egyre reménytelenebb élethelyzetekbe, gyakorlatilag az éhhalál szélére kerültek” – írta nyílt levélben a 2011-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon A torinói ló című filmjével a zsűri nagydíját elnyert filmrendező, ezzel harangozva be a hírt, hogy az általa vezetett Magyar Filmművész Szövetség „filmek híján, a megszokott Magyar Filmszemle helyett szakmai fórumot tart” szombaton az Uránia Nemzeti Filmszínházban. „Kezdek belefáradni Tarr üres fecsegéseibe a magyar filmiparról. Tarr már nem része a magyar szakmának, „külföldön tanít, ennél fogva nem tudja, és őszintén szólva, nem is érdekli, hogy mi zajlik itthon” – idézi a Népszabadság, miként reagált a jelentős nemzetközi ismertségnek örvendő alkotó kijelentéseire a kormánybiztos a Screen Dailynek.

A Filmalapnapon a hivatalos program keretében természetesen nem érintették a történteket, de az esemény jó lehetőség volt a résztvevőknek arra, hogy egymás közt megvitassák a szóváltást, amely sokadszorra hozta felszínre a magyar film megújulása szempontjából legalapvetőbb kérdést. Nevezetesen, hogy mikor és hogyan ’debütál’ az új rendszer, vagyis mikor készül el végre az első MNF által támogatott film, és beváltja-e majd a hozzá fűzött vagy nem fűzött reményeket. És egy másikat is: jó-e, hogy most azok ülik körbe a zsírosbödönt, akik, és nem azok, akik korábban. De elsősorban azt, hogy a korábbi ígéretek ellenére miért maradtunk szemle, vagyis magyar filmek nélkül az idén (leszámítva Szajki Péter második nagyjátékfilmjét, a MNF által elutasított, magánpénzből készült, és eddig 56 ezer nézőnél járó Nejem, nőm, csajom-at). A Filmalapnapon az MNF képviselői igyekeztek választ adni ezekre a kérdésekre is, de nem jelenthetjük ki maradéktalanul, hogy nem maradtak bennünk kétségek – például az egyablakos rendszerrel és az utolsó vágás jogával kapcsolatban.

Az elmúlt közel 50 évben ezek a napok a magyar filmről szóltak. 1965 óta január végén-február elején minden évben megrendezték a Magyar Filmszemlét, amelyen a szakma és a szélesebb közönség megtekinthette az elmúlt év hazai filmtermését – és egymást. A magyar mozgókép ünnepe volt ez, ahol mindenki ott volt, aki számít, ahol meg lehetett vitatni, mi az a magyar filmművészet, hol állunk nemzetközi összehasonlításban, és merre tartunk, hogy érdemes-e csinálni, és ha igen, hogyan. Ahol el lehetett vitatkozni arról, hogy a művészfilm vagy a közönségfilm a járhatóbb út, hogy milyen ciki tud lenni a termékelhelyezés, de az is, ha egy filmet az alkotóján kívül senki más nem ért. Mindig voltak rossz filmek, de szerencsére jók, sőt, olykor nagyon jók is, amikért lelkesedhettünk, amikre büszkék lehettünk, amikből erőt meríthettünk. Egyáltalán: ilyenkor lehetett örülni annak, hogy még létezik olyan, hogy magyar filmművészet (és filmgyártás), nagy lenyúlások, nagy bukások, csökkenő nézőszám és elefántcsonttorony ide vagy oda.

A tavalyi filmszemlét sajátos búcsúhangulat lengte be. Mindenki számára egyértelművé vált, hogy valami végleg lezárult, és valami új kezdődik. A kérdés pedig egyre sürgetőbb volt: vajon mikor és hogyan. Sokan várták a változást. Azok, akik magukat addig kihagyottnak és mellőzöttnek érezték, akik nagy igazságtalanságokat sejtettek a pénzosztó asztal környékén. Ők úgy gondolták akkor, itt az igazság pillanata, eljött a Kánaán. Hogy eljött-e, nos, még mindig nem tudni, az viszont már kezd körvonalazódni, hogy egészen biztosan most is lesznek olyanok, akik majd mellőzöttnek érzik magukat.