“Olyan jónak kell lenni, hogy pénzt adjanak érted” - Mándoki László-interjú
Az autókat zsenik tervezik, a zenei kiadók vezetői székében viszont egy rakás dilettáns ül. Mándoki László csinált zenét luxusautók reklámjai alá, összehozott egy barátságból magas színvonalon játszó szupergruppot, és amikor arra a legnagyobb szükség volt, a világpolitikai enyhülés jegyében is írt dalt. Viszont a magyar közéletben nem vesz részt.
Szombat este exkluzív születésnapi koncertet ad a Müpában a hetvenes évek közepén Nyugatra szökött, első világsikerét egy eurovíziós diszkódal feléneklésével arató Mándoki László. A producerként világsztárok lemezfelvételeit egyengető, autó és bank-multiknak, valamint Angela Merkel Német Kereszténydemokra Uniójának (CDU) is kampánydalokat író 60 éves dobos nem csak saját magát ünnepelteti Budapesten: az 1960-as, 1970-es évek progresszív jazz-rock szcéna jeles figuráiból verbuvált örömzenekara idén húsz éves.
A Leslie Mandoki néven híressé vált producerrel a München mellett kisvároskában, Tützingben található stúdiójában beszélgettünk. A bajoros jó kedély, valamint a rockzenészek és az újságírók között kötelező feszélymentesség okán -- tegeződve.
hvg.hu: Érzel valamiféle elégtételt, hogy a születésnapodat világsztárok élén ünnepled majd a Müpában, méghozzá a német és a magyar gazdasági, politikai krém jelenlétében?
Mándoki László: Jó érzés. Eredetileg több jubileumi koncertet terveztünk a Soulmates-szel, Budapest mellett gondoltunk Berlinre, Münchenre vagy New Yorkra is. De az egyeztetések miatt csak egyet tudtunk összehozni, és azt én mindenképpen itt akartam megtartani. Ian (Ian Anderson a Jethro Tull fuvolista-énekes frontembere -- a szerk.) így sem tud eljönni. De a többiek itt lesznek, megmutatom nekik a szülővárosom.
hvg.hu: A pesti jazz-konzervatóriumban a Bolond becenevű legendás dobvirtuóz, Kovács Gyula volt a mestered, itthon a legendás Syrius által képviselt progresszív jazz-rockban utaztál, az 1975-ös emigrációd után azonban a könnyedebb műfajban lettél ismert. Münchenben nem vették a progressziót?
M. L.: Máig ugyanazt csináljuk, mint akkor, de még a Dschingis Khannak is a jazz-rock volt az oka. 1979-ben azért énekeltem fel azt a számot, hogy kapjunk stúdióidőt egy jazz-rock lemezre. Azonban nem kaptuk meg soha, mert túl sikeres lett.
hvg.hu: A Dschingis Khan világsláger lett, végig is turnéztad vele a sártekét. Csak köszönhetsz valamit a diszkónak.
M. L.: Háromezer márkát kaptunk havonta, szóval nem ez tett milliomossá. De kétségtelenül sokat tanultam. Magyar srácként belecsöppentem a nyugat-európai showbusinessbe. És a diszkó miatt fedezett fel Egmont Lüftner, aki világpiac-vezetővé tette a BMG-t. (A zeneiparban Monti néven emlegetett, Carlos Santanától a Boney M-ig számos sztár útját egyengető Lüftner vezetésével nőtt ki a müncheni Ariola Recordsból a Bertelsmann Music Group -- a szerk.) Ő jött oda hozzám, hogy te gyerek, te ennél többre születtél, gyere, kiviszlek New Yorkba.
hvg.hu: Mivel lehetett egy bajorországi stúdióba csábítani az angolszász popkultúra olyan ikonjait, mint Lionel Richie, Jack Bruce vagy Phil Collins?
M. L.: Ezt tőlük kellene megkérdezni, de azt mondják, hogy a munka színvonala, a jó hangulat és a barátság miatt. A Soulmates tagjaival tényleg baráti viszonyban vagyunk, az öt közös lemezünk a bizonyíték. A piacon pedig nagyon sok mindenben úttörők voltunk, a Hollywoodnak írt filmzenéktől a No Angels nevű formációig, ez volt például az első lányzenekar, amely egy televíziós tehetségkutató keretében szerveződött. 1,2 millió lemezt adtunk el tőlük.
hvg.hu: Csakhogy ma már nem csupán szakberkekben állítják, hogy a lemezeladásra építő popbiznisznek vége. Átmenthető bármi is a korábbi struktúrából?
M. L.: Mint újságíró, akinek ezelőtt tíz évvel minden egyes betűjéért fizettek az emberek, mit gondolsz erről ma, amikor minden ingyen jön az internetről? Olyan jónak kell lenni, hogy az emberek pénzt adjanak érted. A rossz újságírót leváltja a blog, a rossz fotóst az okostelefon, a rossz zenészt meg a fájlcserélők. Ez nagy szűrés.
A digitális bumm előtt volt 48 stúdió Münchenben, most meg van egy. 12 évvel ezelőtt több, mint húszezer ember dolgozott a német lemeziparban, ma négyszáz. Az olyan világcégek, mint a Virgin, az EMI vagy a BMG gyakorlatilag megszüntek.
hvg.hu: Sajnálod?
M. L.: Akusztikus környezetszennyezés mindig is volt, csak régen még pénzt is kértek érte. Tehát, nem sajnálom. A promóciós és marketingmechanizmusért sem. Hogy a kiadók PR szempontok alapján dumáltak bele mindenbe. Ezért a hülyeségért egyáltalán nem fáj a szívem.
hvg.hu: A stúdiód referenciafilmje alapján az alkalmazott muzsikák biztos bevételi forrást jelentenek számodra. Az autógyárak, a bankok, a biztosítók vagy a politikai pártok megrendelései nem ugyanilyen alkukra kényszerítenek?
M. L.: Én nem egy-egy márka, vagy párt mellett állok ki a zenémmel, nem Angela Merkel személye a fontos, hanem az általuk közvetített értékek. Mi, zenészek, alapvetően a szabadság és a tolerancia által körülhatárolt értékrendszer híve kellene, hogy legyünk. Ezt nem sértheti senki és semmi. Ezért nem vagyok alkalmas arra, hogy a közéletben, akár a magyarban is részt vegyek.
hvg.hu: Az anyagiak mellett konkrétan mégis mi inspirál, hogy egy autó vagy egy választási programhoz zenét szerezz?
M. L.: Nem az autó az első inspirációs forrás, hanem a mérnök vagy a dizájner, aki az autót tervezte. Mielőtt az autót látom a fejlesztési központban, először velük találkozom. Általában ők jönnek hozzám, szombat este, vagy vasárnap délután, mert akkor érnek rá. Beszélgetünk. Először filozofálunk és csak azután simogatjuk meg együtt a modellt.. Ez is úgy van, mint a legjobb nótákkal, amelyeket nem te komponálsz, hanem az élet. Ez így van a felhasznált zenékkel is. Akkor működnek, ha nem érződik rajtuk, hogy meg lettek csinálva. Az a jó, ha az emóció dominál. Egy autóban is ez a lényeg.
A Porsche, a Lamborghini vagy az Audi voltaképpen egy életérzés, amelyet a zenével igazán ki lehet fejezni. Egy magyar kollégád tette fel a kérdést még korábban, hogy micsoda kompromisszum corporate-zenéket írni. Hát nem! A nagy kiadók sokkal több kompromisszumra kényszerítettek, mint bármely más megrendelő. A kiadóknál itt is egy rakás dilettáns ült a vezetői székekben, nem véletlenül nem tudták felvenni a tempót a digitális világgal, és dőlt be az egész zeneipar. Az autókat viszont zsenik tervezik, a vállalatokat pedig a piacon edződött magasan kvalifikált szakemberek vezetik. A szakmájuk legjobbjai.
A politikában is értékeket közvetítesz, én pedig azt vallom, hogy a zenész dolga, hogy társadalmilag fontos dolgokat hozzon létre. Mi ezt csináltuk már itthon is, ezért nem tetszettünk a rendszernek. Azon a nyáron jöttünk ki, amikor Erdős Péterék (E.P. a magyar könyűzenei élet teljhatalmú ura volt a Kádár-korszakban -- a szerk.) végképp ellehetlenítették a Syriust. Ők az LGT-t nyomták. Esélyünk sem lett volna semmire.
hvg.hu: Később mégis az Erdős által a Neoton Famíliában -, majd szólóban is - futtatott, ám világhírnév közelébe Eva Sun néven veled érő Csepregi Évával énekelt duettel indultál az 1988-as szöuli olimpia megnyitó-dalára kiírt pályázaton. Ez lett volna a bosszú?
M. L.: Volt egy megrendelésem arra, hogy a világpolitikai enyhülés jegyében írjak egy dalt az olimpiára, amelyet egy amerikai és egy szovjet énekes ad majd elő. Aztán úgy alakult, hogy én lettem az amerikai, és választhattam magamnak valakit a kommunista táborból. Hát akkor már még se oroszt, hanem magyart választottam. Itthonról azonban csak a Csepregit engedték. Ennyi röviden, a többit majd egyszer egy könyvben elmesélem. A lényeg, hogy ekkor már én voltam pozícióban, nem az Erdős. Ezt éreztettem is vele.
hvg.hu: A Red Rock Production márkajelzésű saját vállalkozásod vezetőjeként. Ez a név hasonló marketingcéllal született, mint az Omega 1968-as vörös csillagos londoni lemeze, amely Omega Red Star from Hungary címen került piacra Angliában?
M. L.: Amikor a Syrius 1973-ban hazajött Ausztráliából, ahol iszonyatos sikert arattak Az ördög álarcosbálja című lemezükkel, magukkal hozták a kinti turné-plakátjukat, amelyen szerepelt a mindenki által ismert vörös szikla és a felirat: Syrius Red Rock. Ezel a szójátékkal utaltak az ausztrál menedzserek arra, hogy Orszáczkyék a vasfüggöny túlsó oldaláró érkeztek. (A kontinens emblematikus természeti képződménye az Uluru vagy Ayers Rock néven is ismert, vörös színekben játszó tanúhegy -- a szerk.)
Amikor a menekült táborban megkérdezték, hogy mit akarunk csinálni Németországban, mi azt mondtuk a Lacival, aki akkor még Szűcs volt és csak később vette fel a Bencker nevet, és akivel azóta is együtt dolgozunk, hogy zenélni akarunk, és amint lehet Red Rock Production néven céget alapítunk. A nevet már akkor kitaláltuk, a cég persze csak később lett meg, mert még németül sem beszéltünk.
hvg.hu: Miért nem mentetek tovább a rockéletéről híres Angliába vagy az USA-ban, hiszen a veletek együtt disszidáló Csupó Gábor az Újvilágban landolt, és mára rajzfilmesként futott be hollywoodi karriert?
M. L.: Csupó sorkatonaként fotós volt és a minket kikérdező CIA ügynököknek sok mindent el tudott mondani a Varsói Szerződés laktanyáiról, egyből kapott is egy zöld kártyát az USA-ba. Mi nem tudtunk ilyesmivel szolgálni. Azért maradtunk, mert befogadott minket egy család. Az akkor 91 éves dunai sváb nagyapám meg a 90 éves nagymamám intézkedett, addig kerestek ismerősöket, míg végül többszörös áttétellel Stuttgart mellett leltek rá egy sztálingrádi túlélő hadirokkant családjára. Ők a Londonban tanuló lányuk szobájába szállásoltak el minket, és ők álltak jót az első hitelre vett hangszereinkért is.
Az első részletet én egy sváb utazó cirkusz dobosaként kerestem meg. Aztán egy hotel bárjába szerződtünk el dob-orgona duóként. Jelentős sokk volt Miles Davis, a Cream vagy a Jethro Tull után lakodalmas walzereket játszani. Három nap után ki is akartak rúgni minket Lacival, aztán a magyar főpincértől kaptunk sramli-kottákat és valahogy belerázódtunk. Hat hónap alatt kifizettük a hangszereket, és aztán már foglalkozhattunk a saját zenénkkel, a stúdióval meg a produkciós céggel.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
