szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kilencvennégy éves korában elhunyt Pete Seeger amerikai folkénekes, politikai aktivista, író.

Seeger hétfő éjjel álmában halt meg egy New York-i kórházban – közölte Kitama Cahil-Jackson, a világszerte ismert előadóművész unokája, aki elmondta, hogy nagyapja "tíz napja még fát vágott".

Meghatározó alakja volt az amerikai folkzene újjáéledésének, nevéhez olyan világszerte dúdolt dalok fűződnek, mint a Where Have All the Flowers Gone, a Guantanamera és a We Shall Overcome. Utóbbi szám 1948-as People's Song című kiadványában is szerepelt. Később azonban elárulta, hogy csupán annyiban járult hozzá a polgárjogi himnusz megszületéséhez, hogy annak második, "will" szavát "shall"-re változtatta, mert "az jobban kinyitja a szájat".

Négy éve, kilencvenedik születésnapján több mint negyven pályatársa – köztük Bruce Springsteen, Joan Baez, Emmylou Harris, Arlo Guthrie – lépett fel a New York-i Madison Square Gardenben a tiszteletére meghirdetett koncerten. "Minden gyerek, aki valaha tábortűz mellett üldögélt régi dalokat énekelve valamilyen módon adósa Pete Seegernek" – hangsúlyozta Guthrie.

Zenei pályafutása szorosan kötődött politikai aktivizmusához. A polgárjogi ügyektől a Hudson folyó tisztaságáig számtalan általa fontosnak tartott ügy mellé odaállt. 2011-ben még együtt vonult az Occupy mozgalom manhattani demonstrálóival, majd két nappal később az AP hírügynökségnek nyilatkozva a nagy vezetőkkel kapcsolatban óvatosságra intve azt mondta, reméli, hogy "sok-sok kis vezető létezik".

Pete Seeger New Yorkban született 1919. május 3-án. Anyja hegedűművész, apja zenetudós és karmester volt, békeaktivistaként is példaképe volt fiának. Bendzsón, gitáron és ukulelén tanult meg játszani, 16 évesen jegyezte el magát a folkzenével. Két féltestvére, Peggy és Mike, szintén folkzenészek lettek.

A harmincas évek végétől a farmerek, munkások között járva megismerte gondjaikat, örömeiket, megtanulta dalaikat. Barátságot között Alan Lomax népzenekutatóval, majd 1940-től Woody Guthrie-val a The Almanac Singers formációban játszott, amelynek kitűnő fekete zenészek – Leadbelly, Sonny Terry, Brownie McGhee és mások – voltak a tagjai. A második világháború alatt három évig a hadsereg különleges egységében szolgált, művésztársaival a csendes-óceáni alakulatoknál tartottak előadásokat.

1943-ban nősült meg, feleségével, Toshival együtt élték le életüket, három gyermeket neveltek fel. Toshi Seeger tavaly júliusban hunyt el 91 esztendősen. Seeger 1948-tól a Weavers együttessel lépett fel, a folkzenét újjáélesztő kvartett bő tízéves együttműködésük közben szólópályafutását is folytatta.

A szókimondó amerikai trubadúr az ötvenes években feketelistára került "Amerika-ellenes" és "kommunista" tevékenységéért. 1955-ben meg kellett jelennie az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság előtt. Vádat is emeltek ellene, de a végül nem ítélték el. Mivel több mint egy évtizedig nem kerülhetett be a kereskedelmi televíziókba, az ország egyetemi kampuszait járta végig. "Megmutattam a gyerekeknek, hogy rengeteg olyan remek dal van az országban, amelyet nem játszanak a rádiók" – mesélte később.

Első lemeze 1951-ben jelent meg. A leghíresebb dalai közül a Where Have All The Flowers Gone (Hová tűnt a sok virág?) németül is világsláger lett Marlene Dietrich előadásában. Ezen kívül a Guantanamera, a Little Boxes, az Oh, Freedom, az Abi Yoyo és a Tshotsholosa is méltán került be a leghíresebb folkkincsek közé.

Filmekben is szerepelt, 1946-ban a To Hear My Banjo Play, 1970-ben a Tell Me That You Love Me című produkciókban jelent meg. Az 1980-ban újra összeállt eredeti Weavers koncertjéről készült dokumentumfilmben is feltűnt.

At 89 címmel még 2008-ban is jelent meg új lemeze. A válogatásaival együtt több mint 120 albumát adták ki. A 90. születésnapjára időzítették híres gyűjteménye, az ötlemezes American Favorite Ballads és a Rainbow/Pete Seeger Now című összeállítás megjelenését.

Több mint hat évtizedet töltött színpadon. Előadásmódjáért, hangszereléseiért és szövegeiért temérdek kitüntetést, elismerést kapott és 1996-ban bekerült a rock halhatatlanjai közé. A hétvégén átadott idei Grammy-gálán is a lemezakadémia jelöltjei között volt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!