Egy bányász megpróbál fellépni a faluját uraló bányatársaság korrupciója ellen, ám harca senkit se érdekel, ezért szinte válogatás nélküli mészárlásba kezd. Egy Chicago Bulls-sapkás motoros srácot megpróbálnak kirabolni, majd maga is rabolni és gyilkolni kezd, mert nem nagyon élvez semmit azon kívül, ha lövöldözhet. Egy szauna recepciósa házas férfivel folytat viszonyt, majd leszúr egy csoportnyi pénzes vendéget, akik prostituáltnak nézik. Egy magányos fiú felmegy a nagyvárosba szerencsét próbálni, javítani lecsúszott anyagi helyzetén és kapcsolatot keresni, végül a város maga alá temeti és öngyilkosságba sodorja.

A történetekben az erőszakos cselekményeket vezető konfliktusok felvázolódnak, ám közvetlenül nem magyarázzák meg a tetteket, a gyilkosok agressziója nem, vagy nem csak problémáik közvetlen okozói ellen fordul. A film realista stílusa és hol lepusztultságot, hol technokráciát sugalló képi világa csak azokban a percekben változik meg, amikor a gyilkosok elkövetik tetteiket.

A körülmények szerencsétlen áldozataiként ábrázolt főhősök ekkor néhány pillanatra akcióhősnek érzik magukat és ehhez méltóan is viselkednek: a külsőre a Bosszúvágy-filmek Charles Bronsonának ázsiai változatára emlékeztető bányász utolsó mosolya különösen emlékezetes marad.

Jia a filmmel hazája társadalmi egyenlőtlenségeire kívánja felhívni a figyelmet: az általa ábrázolt Kína egy puskaporos hordó, ahol a kilátástalan életű, szegény és elidegenedett tömegek számára az egyedüli megkönnyebbülést a szinte szándékolatlanul kibukó erőszak jelenti.

A történetek ráadásul megtörtént eseteken alapulnak.